Társoldalunk:

A Kőbánya SC kiáll a tanítványait összeverő, magát cárnak hívató edző, Turi György mellett

2021.12.03. 12:13

A Kőbánya Sport Club elnöksége széleskörű vizsgálatot tartott, amelyek alapján kiáll a bántalmazással vádolt edző mellett. Az elnökség az elhangzott nyilatkozatok alapján igaztalannak, rendkívül méltánytalannak és végtelenül igazságtalannak tartja a Turi György úszószövetségi funkcióiról történő lemondását kikényszerítő sajtótámadásokat. Ezzel, persze, az elnökség nem csak Turi Györgyöt, hanem önmagát is mentegeti. 

A Kőbánya Sport Club elnöksége a Turi György mesteredző körül kialakult helyzet okán rendkívüli elnökségi ülést tartott. Az ülésen meghallgatták a szakosztály edzőit, jelenlegi és korábbi sportolóit, szülőket, akik a feltett kérdésre határozottan megerősítették, hogy a 2014 óta eltelt időszakban (többen arról is nyilatkoztak, hogy 2014-et megelőzően sem) semmilyen fizikai bántalmazásról vagy lelki terrorról nem volt tudomásuk az uszodai foglalkozások alatt, állításuk és tapasztalatuk szerint ilyen nem volt - vette észre a Blikk a Kőbánya SC posztját.

Az elnökség tagjai is nyilatkoztak arról, hogy sem szülő, sem sportoló, sem edző nem jelzett ebben az időszakban olyan problémát, ami Turi György ellen a sajtó hasábjain megjelent nyilatkozatokat megerősítené. Mivel az elnökség nem nyomozó hatóság és sem a múlt átírása, sem a több évtizede történt események kivizsgálása nem feladata, a meghallgatások alapján az alábbi egyhangú határozatot hozta:

A Kőbánya SC elnöksége deklarálja, hogy 2014-es megbízatásuk óta eltelt időben sem sportolótól, sem szülőtől, sem edzőtől soha semmilyen panasz vagy információ nem jutott tudomásukra arról, hogy Turi György bármelyik úszóval szemben helytelen magatartást tanúsított volna. Az elnökség az úszószakosztály edzői, versenyzői és szülők meghallgatása után az ügyet lezártnak tekinti, illetve tudomásul veszi, hogy a 2019-ben elhatározott szakosztályon belüli szakmai stáb feladatkörének és munkavégzésének átalakítása fokozatosan megtörténik.

Az elnökség az elhangzott nyilatkozatok alapján igaztalannak, rendkívül méltánytalannak és végtelenül igazságtalannak tartja a Turi György úszószövetségi funkcióiról történő lemondását kikényszerítő sajtótámadásokat, s felhívja a sajtó képviselőinek figyelmét, hogy a jelenleg a szakosztályban sportoló élversenyzőket és gyermekeiket, a KSC-be úszásra hozó szülőket keressék, tőlük szerezzenek be hiteles információkat a szakosztályban folyó napi munkáról, hangulatról, kérjék ki álláspontjukat a sajtóban a Turi Györggyel szemben elhangzott vádakról.

Turi György élvezi az egyesület elnökségének, az edzői kollektívának, a versenyzőknek és a gyermeküket a KSC-be úszni hozó szülőknek a bizalmát. Az egyesület elnöksége semmilyen okot nem lát arra, hogy Turi Györgytől, az egyesület úszó szakosztályának vezetőjétől a bizalmat megvonja.

A Kőbánya SC kiáll Turi György mellettForrás: MTI/Illyés Tibor

A Turi-botrányról:

A botrányt az olimpiai ezüst- és bronzérmes Cseh László robbantotta ki néhány hete, amikor arról beszélt, Turi György lelki terrorban tartotta és fizikailag fenyítette sportolóit. Később korábbi tanítványai közül Kiss Noémi, Kozma Dominik, Szepesi Nikolett, Reményi Diána, Bernek Péter, Orsovai Péter és Dara Eszter is kiállt a tréner ellen, utóbbi szexuális zaklatással is vádolta, állítása szerint a pekingi olimpiáján a szobájába hívta és a nyakát kezdte csókolgatni. A vádak hatására Turi felfüggesztette az úszószövetségnél betöltött szakmai alelnöki tisztségét a vizsgálat idejére.

Az úszószövetségben összeállt az az öttagú bizottság, amely az ügyben hivatott dönteni.