Következő mérkőzések
Szlovákia
15:002024. június 21.
Ukrajna
Lengyelország
18:002024. június 21.
Ausztria
Vágólapra másolva!
A levezető kör is a verseny része – ezt is megtanulhatták a Forma-1-es Kanadai Nagydíj promóterei, akikkel szemben vizsgálatot indított a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), amiért engedték, hogy több szurkoló is a pályára rohanjon, miközben még az autók a pályán voltak.

A tavalyi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon is felvetődött a probléma, miszerint a nézők már akkor a pályára léptek, amikor erre még nem lett volna lehetőségük. Az idei F1-es Kanadai Nagydíj talán ennél is veszélyesebb pillanatokat hozott, hiszen még tartott a versenyhez tartozó levezető kör (azaz a versenyautók a pályán voltak), amikor szurkolók tucatjai rohantak be az aszfaltcsíkra, hogy a szokásos módon minél közelebbről figyelhessék az eredményhirdetést – sérülés azonban szerencsére nem történt.

Forma-1, F1, Kanadai Nagydíj, 2024, Sergio Pérez, szurkolók
Több szurkoló is a megengedettnél hamarabb szaladt a pályára az F1-es Kanadai Nagydíj után
Fotó: Getty Images via AFP/2024 Getty Images

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a leintés után a veszélyes pillanatokat látva nem csupán négy pilóta ellen indított vizsgálatot, hanem a Kanadai Nagydíj szervezője, az Octane Racing Group ellen is. A vizsgálatnak már meg is született az eredménye, eszerint 

a szervezők hibáztak abban, hogy nem biztosítottak megfelelő biztonsági intézkedéseket. 

Az Octane Racing Group vállalta, hogy belső körben kivizsgálja, mi okozta az életveszélyes jelenetsort, és megtesz mindent, hogy a jövőben elkerülje ennek megismétlődését.

A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szervezői a tavalyi botrány után azt a döntést hozták meg, hogy az idei melbourne-i F1-es verseny után a szurkolók egyáltalán nem mehettek be a pályára, hogy onnan figyeljék a díjátadót – elképzelhető, hogy a kanadai drukkerekre is hasonló kitiltás vár jövőre.

A 2024-es Forma-1-es szezon jövő hét végén, június 21. és 23. között a Spanyol Nagydíjjal folytatódik. Kilenc versenyhétvége után a 194 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 138 pontos Charles Leclerc előtt. Az egyéni pontverseny harmadik helyén a 131 pontos Lando Norris áll, mögötte Carlos Sainz 108, Sergio Pérez pedig 107 ponttal rendelkezik.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 

Mindent egy helyen az Eb-ről