Vágólapra másolva!
A hétvégi Spanyol Nagydíjon már nem a Red Bull juniorprogramjának pilótájaként áll rajthoz a Forma-3-as MP Motorsport versenyzője, Kacper Sztuka.

A Red Bull bejelentette, hogy mindössze 7 hónapig tartó közös munka után meneszti a juniorprogramjából a lengyelek 18 éves tehetségét. Kacper Sztuka tavaly a Formula Winter Series és az olasz Formula-4-es bajnokságot is megnyerte, így idén már a Forma-3-ban kapott lehetőséget, ahol az MP Motorsport pilótájaként a szezon első négy versenyhétvégéjéből egyszer szerzett pontot, amikor az imolai sprintfutamon ötödik helyen végzett.

Red Bull, Kacper Sztuka, Forma-3, MP Motorsport
Kacper Sztuka már nem a Red Bull juniorprogramjának pilótája
Fotó: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto

Helmut Marko dönthetett Kacper Sztuka Red Bull-os távozásáról

Egy lengyel (tehát Kacper Sztuka honfitársa) F1-es újságíró, Pawel Baran szerint azért meglepő a Red Bull döntése a fiatal pilótával kapcsolatban, mert tudomása szerint egy emberkivételével mindenki elégedett volt vele – a kivételt azonban a Red Bull csapatának osztrák tanácsadója, dr. Helmut Marko jelentette, aki önhatalmúlag döntött úgy, hogy a lengyel versenyzőnek távoznia kell.

„Igen, Kacper Sztuka kalandja a Red Bull akadémiájával véget ért. 

Azok közül, akik a Red Bullnál közvetlenül együtt dolgoztak vele, nagyon pozitívan ítélték meg az együttműködést Kacperrel. Mindenki, kivéve Helmut Markót, aki anélkül, hogy kikérte volna más véleményét, úgy döntött, véget vet az együttműködésnek 

– idézte Pawel Baran szavait a Motorsport. – A kulcsfontosságú dolog az, hogy az MP Motorsporttal való indulás nem forog veszélyben. Most ideje, hogy megmutassa az embereknek, hogy rossz döntés született. Erre az első lehetősége már Spanyolországban meglesz. Fel a fejjel és hajrá, Kacper.” 

Az F3 tíz hétvégéből álló, 2024-es szezonja majdnem egy hónapos szünet után, a hétvégi Spanyol Nagydíjjal, az idény ötödik versenyhétvégéjével folytatódik. A pontversenyben – amelyben Sztuka 6 ponttal a 19. helyen áll – az olasz Gabriele Mini vezet négypontos előnnyel a brit Luke Browning, és nyolcpontos előnnyel a szintén olasz Leonardo Fonaroli előtt.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!