Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Nagy rendezők helyett megint egy provokáció kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

Vágólapra másolva!
Véget ért a 77. cannes-i filmfesztivál, ahol a fődíjat az Anora című film kapta, ami egy sztriptíztáncosnőről szól.
Vágólapra másolva!

Kiosztotta a Greta Gerwig (a Barbie rendezője) által vezetett nemzetközi zsűri a 77. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjának díjait. Nem meglepő módon többnyire olyan filmekhez kerültek a díjak, amelyek megfelelnek a nemzetközi filmvilágot behálózó (mondhatjuk, Hollywood által is gerjesztett) woke ideológiának. 

A 72 éves Jacques Audiard új filmje, a nemváltó műtétet egy zenés bűnügyi komédiába helyező Emilia Pérez például elnyerte a zsűri díját és a legjobb színésznőnek járó díjat, sőt utóbbit megosztva kapta a film négy színésznője, Adriana Paz, Karla Sofía Gascón, Selena Gomez és Zoe Saldaña (a legjobb férfi színész díját Jesse Plemons kapta a Jorgosz Lanthimosz rendezte Kind of Kindness című filmért, amelyben természetesen a nemiség kérdése is szerephez jut).

A legjobb forgatókönyv díját aztán egy szexfilmbe oltott testhorrornak, a Demi Moore főszereplésével készült The Substance című filmnek (illetve a rendező-forgatókönyvíró Coralie Fargeat-nak) adta a zsűri, valamint az iráni nők sorsát bemutató A vadfügefa magjai című politikai thrillert forgatókönyvírói különdíjjal ismerték el (az Iránban börtönbüntetésre ítélt és onnan elmenekült Mohammad Raszulof filmje megkapta a FIPRESCI, azaz a kritikusok szövetségének elismerését is).

A zsűri nagydíját indiai nőfilm kapta: Payal Kapadia All We Imagine as Light című alkotása.

Az Arany Pálmát, azaz a fesztivál fődíját pedig az Anora című amerikai vígjáték, amelynek főszereplője (Mikey Madison) egy brooklyni sztriptíztánconső, aki feleségül megy egy orosz oligarcha fiához – a film rendezője, Sean Baker a díjátadón aztán meg is jegyezte, hogy a film kiállás a szexmunkások mellett...

Persze, az megható volt, amikor a zárógálán a tiszteletbeli Arany Pálma-díj egyik idei díjazottját, George Lucast az idén a Megalopolis című sci-fijével a versenyprogramban szereplő, 85 éves Francis Ford Coppola méltatta.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről