Társoldalunk:

Inog a kispad McCarthy alatt

A nyári világbajnokságot követően Írországban kevés népszerűbb és közkedveltebb ember volt a szövetségi kapitánynál, Mick McCarthynál. A tréner közvetlenül a vébé előtt sokat kockáztatott azzal, hogy fegyelmezetlenségei miatt hazaküldte a csapatkapitányt, Roy Keane-t, de a gárda jó szereplése neki adott igazat. Az Eb-selejtezők rajtja azonban rosszul sikerült az írek számára, és sokak szerint a szövetség akkor járna el a legjobban, ha felbontaná a szakember 2004-ig szóló kontraktusát.

Az írek a tízes számú kvalifikációs csoportban vannak, együtt a svájciakkal, az oroszokkal, az albánokkal és a grúzokkal, ám egyelőre pont nélkül szerénykednek az utolsó előtti helyen, és csak jobb gólkülönbséggel előzik meg a grúzokat. A gárda eddig mindkét mérkőzését elveszítette: az Oroszországban elszenvedett vereség még belefért volna, ám a legutóbbi, Svájc elleni hazai zakó már kevésbé. A szurkolók és az újságírók ez utóbbi eredményt már egyértelműen a szakvezető számlájára írták, szerintük ugyanis McCarthy meglehetősen érdekesen állította össze a kezdő tizenegyet, és több rossz döntést is hozott a kilencven perc során.

Leginkább azt vetik McCarthy szemére, hogy a Blackburn Rovers kiváló formában lévő futballistáját, Damien Duffot csatárként szerepeltette, nem pedig balszélsőként, amely poszton a sunderlandi Kevin Kilbane szinte semmit sem tudott hozzátenni a csapat játékához. Sokak szerint a védelem tengelyében elfért volna a Manchester United fiatal üdvöskéje, John O'Shea - ezen a poszton Kenny Cunningham és Gary Breen szerepelt. A drukkerek a cserékkel sem voltak kibékülve: szerintük teljesen értelmetlen volt pályára küldeni az utolsó két percre Thomas Butlert, aki egy nappal korábban egy teljes félidőt végigjátszott az utánpótlás-válogatottban.

Még nagyobb hiba volt azonban a szakértők szerint az, hogy McCarthy lehozta a balhátvéd Ian Harte-ot, és helyére egy csatárt állított be: a helvétek ugyanis az utolsó percben éppen Harte helyén vezethettek támadást, és szerezték meg a győztes találatot.

Az ír szövetség most tehát nagy dilemma előtt áll: megteheti ugyan, hogy egyoldalúan felbontja McCarthy szerződését, ám ebben az esetben a kontraktusból hátralévő időt ki kell fizetnie a szakembernek, márpedig a szerződés szerint McCarthy évi 375 ezer eurót keres.

Más lenne persze a helyzet, ha a szövetségi kapitány maga ajánlaná fel a lemondását, de ismerve az íreket, és különösen a tréner nyakasságát, erre kicsi az esély. A fogadóirodáknál mindenesetre máris meg lehet tenni a téteket arra, hogy az írek következő selejtezőjén, 2003 márciusában a grúzok ellen nem McCarthy fog a kispadon ülni. A legkevesebbet David O'Leary jelenléte fizetne.

KAPCSOLÓDÓ CIKK