Társoldalunk:

Elszálltak a szerb remények, bajban a spanyolok

A labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők újabb két fordulóját követően néhány csoportban tisztult a kép a jövő évi, portugáliai kontinensviadallal kapcsolatban. A nagycsapatok közül Szerbia már csak matematikai reménnyel bír, a spanyolok sorsa a görögök kezében van, de Belgium is csak nagy szerencsével juthat tovább. Ami jó hír: amennyiben a magyarok megnyerik hátralévő két meccsüket, minimum a második helyen zárnak.

Az első csoportban szerdán már nem rendeztek mérkőzést, itt gyakorlatilag a listavezető franciáknak elég lehet az is, ha csupán a szlovénokat verik meg, és kikapnak Ciprustól, valamint Izraeltől (ami persze nem fenyeget, hiszen mindkét találkozót hazai pályán játsszák), hiszen így is csoportelsők lesznek. A második pozícióért Szlovénia és Izrael hajt, számukra az egymás elleni mérkőzés mellett a franciákkal való összecsapás lesz sorsdöntő.

A második csoportban Dánia legyőzte Luxemburgot, s ezzel nemcsak átvette a vezetést, de a következő, románok elleni hazai találkozón már egy pont elegendő lesz ahhoz, hogy minimum pótselejtezős helyen zárja a csoportot. "Teljesítettük a kötelezőt, a mérkőzés során egyáltalán nem éreztem az idegességet a csapaton. A korai gól megnyugtatott bennünket, türelmesen játszottunk, biztosak voltunk abban, lesznek lehetőségeink" - nyilatkozta Morten Olsen kapitány.

A norvégok már nem lehetnek ennyire boldogok, hiszen hazai pályán csupán Solskjaer 78. percben szerzett tizenegyes-góljával tudtak pontot menteni Románia ellen. "Nagyon jól játszottunk, főleg a második félidőben, s az egész meccsen uraltuk a játékot. Kiraboltak bennünket" - kesergett Anghel Iordanescu román kapitány a pontvesztés miatt. A három éllovasnak már csak két mérkőzése van hátra, így a jelenleg vezető dánokat egy lépés választja el Portugáliától. A hatpontos Bosznia-Hercegovinának csodára lenne szüksége a második hely megszerzéséhez.

A harmadik csoport két 5-0-s eredményt tudott felmutatni a szerdai forduló során, s inkább az osztrákok fölényes sikere a meglepőbb, mint a csehek papírforma győzelme. A sógorok ugyanis azok után, hogy kikaptak a gyengécske moldávok otthonában, hazai környezetben legázolták a fehéroroszokat. A siker ellenére Hans Krankl kapitány úgy látja, a továbbjutásra semmi esély: "Most vagyunk azon a helyen, ahol lennünk kell, a hollandok és a csehek jobbak nálunk. Természetesen vannak meglepetések és csodák, de én realista vagyok."

A csehek Moldáviát verték öt góllal, Karel Brückner tanítványai jobb gólkülönbségükkel vezeti a csoportot. A kvintettben Csehország és Hollandia egymás között dönti el a csoportgyőzelem kérdését, szeptemberben sorsdöntő lehet a két csapat prágai találkozója.

A negyedik csoportban Magyarország hat meccs után 11 pontot gyűjtve a második helyen áll, s amennyiben megnyeri a hátralévő két mérkőzését Lettország (idegenben) és Lengyelország (otthon) ellen, biztosan az első két hely valamelyikén végez. A csoport favoritja a jelenleg is vezető Svédország, amely szintén 11 pontot gyűjtött, de eggyel kevesebb találkozót játszott. A svédek egyébként nagyon meggyőző játékkal 3-0-ra verték a lengyeleket.

Az ötödik csoportban bevált Rudi Völler jóslata, aki a Feröer-szigetek elleni, idegenbeli derbi előtt úgy nyilatkozott, már a győzelem is nagy siker lenne, nem kell gólkülönbség-javításra gondolni. Hogy mi járt az egykor kiváló csatár fejében a 89. percig, nem tudni, mindenesetre a germánok az utolsó előtti pillanatokban Klose és Bobic révén csak begyötörtek két gólt, s bezsebelték a három pontot.

A másik találkozón Izland meglepetésre nagyon simán nyert Litvániában, s a 3-0-s sikerrel feljött a skótok elé a második pozícióba. A csoportot 11 pontjával Németország vezeti, de a körbeverések miatt akár a kilencpontos Izland, akár a nyolcpontos Skócia is megszerezheti az első helyet.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK