Társoldalunk:

Fellebbez az MLSZ a stadionbezárás miatt

2015.09.18. 09:57

Az MLSZ szóvivője közölte, fellebbezünk az UEFA-nál a Feröer-szigetek elleni Eb-selejtező stadionbezárása miatt, mert nem volt rasszista hangulat a Magyarország-Románia mérkőzésen, így a ránk kirótt büntetés aránytalanul súlyos. Tudtuk, hogy zárt kapus meccs lehet a dolog vége. 

 "Csütörtökön kaptuk meg az UEFA határozatát, mondanom sem kell, aránytalanul súlyosnak, túlzónak tartjuk, hogy Feröert a nézők kizárásával kell fogadnunk – mondta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a pénteki Nemzeti Sportnak. – A döntés szabályszerű, ám aránytalannak érezzük, ezért fellebbezünk ellene, és abban bízunk, hogy érveink meghallgatásra találnak.”

Sipos utalt rá, hogy a magyarokra kirótt eltiltásával kapcsolatban a FARE nevű szervezet jelentése alapján döntött az UEFA, de a szóvivő szerint nem történt olyan incidens a lelátón, ami indokolná a súlyos büntetést. „A döntés kifejezetten rossz üzenetet hordoz, hiszen elkezdődött egy folyamat a rasszizmus ellen, ráadásul a románok elleni találkozót is inkább a szenvedélyes szurkolás jellemezte.”

Szenvedélyesen szurkoltakForrás: AFP/Kisbenedek Attila

"Tény, hogy a bukaresti mérkőzés után mindkét szövetség pénzbüntetést kapott, és azt is lehetett tudni, hogy az újabb rasszista megnyilvánulás esetén a következő büntetési tétel a stadionbezárás lesz” – magyarázta Sipos.

Ez nem rasszizmus 

"Mi úgy vélekedünk, elítélendő rasszista megnyilvánulás egyáltalán nem jellemezte a mérkőzés hangulatát, amikor a szurkolók egy kis része bekiabálásokkal próbálkozott, a többség rövid idő után tudatosan, hangos buzdítással nyomta el a hangjukat” – mondta Sipos, aminek azért ellent mond a FARE által készített videó, ahol gyakorlatilag az egész stadion együtt ugrál.

A szövetséget anyagi kár is érte a bezárással, hiszen a 70 ezer eurós büntetés mellett az MLSZ nem értékesítheti a Feröer-szigetek elleni mérkőzésre szánt jegyeket. Esterházy Márton UEFA-ellenőr hozzátette, a magyar válogatott öt évre feketelistára került, és a szövetség „árgus szemekkel figyeli” a magyar szurkolókat.

„Nem tudom, van-e rá mód, hogy az UEFA-nál visszanézzék a mérkőzést, mert mi nem tapasztaltunk semmi olyat, amiért be kellett volna zárni a stadiont” – mondta Esterházy, akinek vannak kétségei a szövetség fellebbezésével kapcsolatban.