E-csoport
Szoboszlai Dominik és csapata, a Salzburg a címvédő Liverpool otthonában bizonyíthatott. Az osztrák együttes a nyitó körben saját közönsége előtt 6-2-re győzte le a Genket, a Salzburg ötödik gólját a magyar középpályás szerezte, míg csapattársa, a norvég Erling Braut Haaland az este főszereplőjeként mesterhármast ért el. Szombaton mindkét együttes megnyerte bajnoki mérkőzését, a Liverpool hét győzelemmel hibátlanul, míg a Salzburg nyolc győzelemmel és egy döntetlennel áll otthon a tabella élén.
Az osztrákoké volt a mérkőzés első helyzete. A japán Takumi Minamino 21 méteres bombája nem sokkal kerülte el a liverpooli kapu jobb oldalát.
A vezetést azonban a Liverpool szerezte meg a 9. percben.
Egy gyönyörű összjáték végén a Salzburgból induló Sadio Mané lőtt gólt ziccerből. A szenegáli támadó nem is ünnepelt korábbi csapata ellen, amelyben 2012 és 2014 között futballozott.
Mané lett a Liverpool történetének harmadik játékosa - Steven Gerrard és Mohamed Szalah után - aki elérte a 15 gólos határt a Bajnokok Ligájában.
A 25. percben növelte az előnyét a Liverpool. Egy gyönyörűen felépített támadás végén a jobbhátvéd Trent Alexander-Arnold centerezett középre, az érkező balhátvéd Andy Robertson pedig közelről a kapuba belsőzött.
A 30. percben lezárhatta volna a meccset a Liverpool. Fabinho indítása után Mohamed Szalah elé került a labda, az egyiptomi támadó egy pattanás után, 15 méterről lőtt, de néhány centivel célt tévesztett.
Egy perccel később Szoboszlai Dominik főszereplésével szépíthetett volna a Salzburg. A magyar válogatott középpályás gyönyörű ütempasszal kiugratta Takumi Minaminót, azonban a japán támadó ziccerét Adrián védeni tudta.
A 36. percben eldöntötte a meccset a Liverpool - gondolták sokan
Mané baloldali beadására Firmino érkezett a rövid oldalon, a kapura csúsztatott fejesét Cican Stankovic védeni tudta, a kipattanóra azonban Szalah érkezett, aki közelről nem hibázott. 3-0.
A 39. percben szépített a Salzburg. Egy labdaszerzés után a dél-koreai Hvang Hicshan tört be a tizenhatoson belülre, egy lövőcsellel elfektette az Aranylabdára is esélyes Virgil Van Dijkot, majd 10 méterről, elemi erővel a bal felső sarokba bombázott.
A második félidő elején a Liverpool elszórakozta a kétgólos előnyét. Van Dijk hazaadását Adrián kapus az őt megtámadó Patson Daka lábára rúgta, azonban a zambiai csatár lábáról visszapattanó labda néhány centivel a kapu mellé csorgott.
Az 53. percben Szoboszlai Dominik ismét megvillant.
A középpályás jól előkészített labdájára a salzburgi gólszerző Hvang Hicshan érkezett, azonban nagyon rosszul találta el a labdát, ami így méterekkel elkerülte a Liverpool kapuját. Egy perccel később Szoboszlai szerezhetett volna gólt, remek labdát kapott, de rosszul sikerült a labdaátvétele, így van Dijk szerelni tudta ziccerben.
Az 55. Szoboszlai helyzetfelismerésének köszönhetően gólt lőtt a Salzburg.
A magyar középpályással ütköztek a félpályánál, fetrengés helyett azonban gyorsan elvégezte a szabadrúgást, Hvang Hicshan futtatta a baloldalon, akinek a beadására Takumi Minamino érkezett, és 14 méterről, ráfordulásból a kapu jobb oldalába lőtt.
Az 59. percben ismét Szoboszlai volt a főszereplő.
Labdát szerzett a Liverpool tizenhatosa előtt, majd Hvang Hicshan visszatett labdája után ziccerbe került, de a közeli lövése néhány centivel elkerülte a Liverpool kapuját.
A 60. percben egyenlített a Salzburg.
A gólszerző Minamino lépett ki az elalvó liverpooli védők között, a középre lőtt labdájára a három perccel korábban beálló Erling Braut Haland érkezett, és az üres kapuba belsőzött.
A 69. percben újra megszerezte a vezetést a Liverpool.
Szoboszlai Dominik rossz labdalevételére Fabinho csapott le, aki Firminóhoz játszott, a brazil támadó pedig Szalah felé csúsztatott, az egyiptomi csatár pedig higgadtan értékesítette a ziccert. A liverpooli gól után Szoboszlait lecserélték, de így is csapata egyik legjobbja volt.
Az utolsó húsz percben a Liverpool már zártan védekezett, sokszor szokatlanul az időt is húzta, és végül megnyerte a kulcsfontosságű mérkőzést.
F-csoport
Szerdán a játéknap legpatinásabb találkozóján az FC Barcelona az Internazionalét fogadta. Az idei szezon első fordulójában mindkét csapat döntetlennel kezdett, a Barcelona Dortmundban ért el 0-0-t, az Internazionale otthon nem bírt a Slavia Prahával (1-1), a milánóiak az egyenlítő góljukat a 92. percben szerezték. A katalánok az idei szezonban korántsem meggyőzőek, hét bajnoki meccsen már kétszer is kikaptak. Az olaszoktól viszont csak kisiklás volt a csehek elleni BL-döntetlen, mert a Serie A-ban hat forduló után százszázalékos teljesítménnyel az első helyen állnak.
Az olasz bajnokságban parádézó Inter Barcelonában is remekül kezdett, már a 119. másodpercben megszerezte a vezetést. Az argentin Lautaro Martinez csapott le egy lecsorgó labdára, a lassú Lenglet szorításában kapura tört, majd 11 méterről a bal alsó sarokba lőtt.
A folytatásban is az Inter akarata érvényesült. A 27. percben Antonio Candreva lőtt újabb gólt, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot. Tíz perccel később óriási helyzetet hagytak ki az olaszok. Egy jobboldali beadás után Lautaro Martinez fejelt kapura, de Ter Stegen elképesztő bravúrral kiszedte a kapu bal alsó sarkába tartó labdát. Az Inter argentin csatára nem is akart hinni a szemének, majd amikor magához tért, azonnal ment gratulálni a Barca kapusának a védéséhez.
A második félidőben magához tért a Barcelona és az 58. percben Luis Suárez szépségdíjas góljával egyenlíteni tudott. A chilei Arturo Vidal ívelése után az uruguayi támadó 16 méterről, ráfordulásból lőtt a bal alsó sarokba.
A katalánok végül a 84. percben megfordították a meccset. Egy kontratámadás végén Messi tálalt Suárez elé, aki egy gyönyörű csellel tisztára játszotta magát, majd 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt.
Győzelmével az FC Barcelona feljött a csoport második helyére a Borussia Dortmund mögé.
G-csoport
A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig a francia Lyon csapatát fogadta. A lipcseiek idegenbeli győzelemmel - a Benficánál bizonyultak jobbnak 2-1-re -, a franciák hazai döntetlennel - a Zenittel végeztek 1-1-re - kezdtek a csoportkörben. Az RB Leipzig eddigi hét BL-meccsén három játékos - Gulácsi, Orbán és Marcel Halstenberg - volt mindig kezdő, közülük a magyar válogatott kapus az egyetlen, aki végig is játszotta ezeket a találkozókat.
Magyar szempontból rosszul kezdődött a meccs, mert a Lyon a 11. percben megszerezte a vezetést Lipcsében. Ibrahima Konate utolsó emberként eladott labdájára a holland válogatott Memphis Depay csapott le, és higgadtan értékesítette a ziccer a kiszolgáltatott Gulácsi Péterrel szemben.
A folytatásban a lipcseiek irányították a játékot. A német válogatott Timo Wernernek több helyzete is akadt, de nem tudott egyenlíteni. A 41. percben Depay lőtt újabb gólt Gulácsinak, de a holland támadó találatát a játékvezető les miatt érvénytelenítette.
A második félidőt jól kezdte a lipcsei csapat, de a 65. percben ismét gólt szerzett a Lyon egy egyéni hiba után.
Nordi Mukiele utolsó emberként elvesztett labdájára Martin Terrier csapott le, megtolta a labdát Gulácsi mellett, majd az üres kapuba passzolt.
A folytatásban a lipcseiek mindent megtettek a szépítésért, de a Lyon remekül védekezett, így az eredmény már nem változott. Az RB Leipzig a csoport harmadik helyéről várhatja a folytatást.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló:
E csoport:
FC Liverpool (angol)-Salzburg (osztrák) 4-3 (3-1)
Genk (belga) - Napoli (olasz) 0-0
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Atletico Madrid | 6 | 4 | 0 | 2 | 17-6 | 11 | 14 | GY D GY GY GY |
2. | Lazio | 6 | 3 | 2 | 1 | 7-7 | 0 | 10 | GY V GY GY V |
3. | Feyenoord | 6 | 2 | 4 | 0 | 9-10 | -1 | 6 | V GY V V V |
4. | Celtic | 6 | 1 | 4 | 1 | 5-15 | -10 | 4 | V D V V GY |
F csoport:
FC Barcelona (spanyol)-Internazionale (olasz) 2-1 (0-1)
Slavia Praha (cseh) - Dortmund (német) 0-2
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Borussia Dortmund | 6 | 3 | 1 | 2 | 7-4 | 3 | 11 | D GY GY GY D |
2. | Paris Saint-Germain | 6 | 2 | 2 | 2 | 9-8 | 1 | 8 | V GY V D D |
3. | AC Milan | 6 | 2 | 2 | 2 | 5-8 | -3 | 8 | D V GY V GY |
4. | Newcastle United | 6 | 1 | 3 | 2 | 6-7 | -1 | 5 | GY V V D V |
G csoport:
Leipzig (német)-Olympique Lyon (francia) 0-2 (0-1)
Zenit (orosz) - Benfica (portugál) 3-1
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 6 | 6 | 0 | 0 | 18-7 | 11 | 18 | GY GY GY GY GY |
2. | RB Leipzig | 6 | 4 | 2 | 0 | 13-10 | 3 | 12 | V GY GY V GY |
3. | Young Boys | 6 | 1 | 4 | 1 | 7-13 | -6 | 4 | D V V GY V |
4. | FK Crvena Zvezda | 6 | 0 | 5 | 1 | 7-15 | -8 | 1 | D V V V V |
H-csoport:
Lille (francia) - Chelsea (angol) 1-2
Valencia (spanyol) - Ajax (holland) 0-3
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Barcelona | 6 | 4 | 2 | 0 | 12-6 | 6 | 12 | GY GY V GY V |
2. | FC Porto | 6 | 4 | 2 | 0 | 15-8 | 7 | 12 | V GY GY V GY |
3. | Sahtar Donyeck | 6 | 3 | 3 | 0 | 10-12 | -2 | 9 | GY V GY GY V |
4. | Royal Antwerp | 6 | 1 | 5 | 0 | 6-17 | -11 | 3 | V V V V GY |