Vágólapra másolva!
A Rio de Janeiró-i állami bíróság a megválasztásához vezető folyamatokban feltárt szabálytalanságok miatt megfosztotta elnöki posztjától Ednaldo Rodriguest, a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) első emberét. Rodrigues fellebbezhet az ítélet ellen, amely miatt a nemzetközi szövetség felfüggesztheti a CBF-et és a brazil csapatokat kizárhatja a nemzetközi sorozatokból.

A sportvezető 2021-től átmenetileg, majd tavaly márciustól megválasztott elnöként irányítja a szövetséget. A tavaly márciusi tisztújításon Rodrigues úgy indulhatott, hogy azt megelőzően a CBF alkut kötött az állami ügyészi hivatallal.

Megfosztották posztjától a brazil futballelnököt, Ednaldo Rodriguest Forrás: AFP/Nelson Almeida

Ezt a megegyezést a CBF néhány vezető tisztségviselője megtámadta, mivel az az akkor még átmeneti elnökként irányító Rodrigues jelöltségét támogatta meg.

A riói bírói testület mostani döntése érvényteleníti ezt a megállapodást, egyúttal kötelezte a CBF-et, hogy 30 napon belül válasszon új elnököt. Addig pedig az ország sportbíróságának vezetője, José Perdíz irányítja a futballszövetséget.