Végre vége a fantomgólt is megadó focibíró botrányos karrierjénekEgészen elképesztő történetek a német doktorról, akinek borzalmas balszerencsésen ért véget a pályafutása.
Szalai újra kezdett, a Hoffenheim kiütéssel nyert a Bundesligában A magyar válogatott védőről nagyon szépen beszélt az edzője a meccs előtt.
Döntöttek a botrányos állapotú kecskeméti focipályárólA helyi városvezetés közgyűlésén is szóba került a Széktói Stadion állapota.
K.rva gyenge: így tüntettek az újpesti szurkolók az újabb bukás utánA második félidőre teljesen összezuhantak a lila-fehérek.
Megállíthatatlanul menetel az NB I felé a NyíregyházaKiütéses győzelmével ismét a másodosztály élére került a nyírségi csapat.
Aggódnak a szurkolók, veszélybe került az NB I-es focimeccs megrendezéseAz egész város összefogott, hogy játékra alkalmas állapotban legyen a kecskeméti pálya.
Kiderült, mennyi esélyük van Szoboszlaiéknak a bajnoki címreA magyar válogatott csapatkapitánya korábban elmondta, minden sorozatot meg akar nyerni a Liverpoollal.
Ki nem találná, hogy ki lett a hónap játékosa a Premier League-benA Manchester United agyonszidott sztárfocistáját nyáron még elzavarták volna a csapattól.
Komoly pofonba szaladt bele a Newcastle United LiverpoolbanA Tottenham meglepő vereséget szenvedett hazai pályán.
FutballTegnapHatalmas a káosz a 2034-es szaúdi foci-vb körülMég az is lehet, hogy nyáron akarják megrendezni a 38 fokos hőségben.
FutballTegnapÍgy ünnepelték a vb-bronzérmes magyar válogatottat, jön az Extraliga - videó Az elnök, Tibor Dávid mellett az alelnök, Pinkóczi Tibor és válogatott csapatkapitánya, Barabás Miklós is megszólalt.
FutballTegnapVarga Barnabás megszólalt a visszatérésével kapcsolatbanMég idén segítheti a sérülése után a Fradit.
Futball2023.12.07.A vb-n gusztustalankodó kapus megbabonázta Haalandot - videóA világ legjobb kapusának megválasztott Emiliano Martínez valósággal megbabonázta Erling Haalandot.
Futball2023.12.07.Élete első profi meccsén pályára lépő Youtube-sztár lett Dárdai csapatának új hőse - videóA 27 éves csatár tavaly nyáron még csak a berliniek amatőr csapatában rúgta a gólokat.
Futball2023.12.07.Egy évet sem bírt új csapatánál a Real Madrid korábbi edzőjeEgy hónappal a csapata fontos meccsei előtt távozott.
Futball2023.12.07.Szoboszlai befogta az őt leghangosabban kritizáló angol újság szájátA liverpooli lap nem spórol a dicsérettel a magyar focista szerda esti mesterműve után.
Futball2023.12.07.A Mikulás is segített Dárdai Pál csapatának az őrületes végjátékban - videóA Bayern-verő kiscsapat újabb bravúrt ért el, kiesett a Dortmund.
Futball2023.12.07.Állandóak a videóbírós botrányok, közben az angol bajnokság szégyenfoltjai luxus nyaralótáborban szórakoznakA több száz millióba került VAR-központban többek között masszázssarok, biliárdasztal, edzőterem és csúcskategóriás TV is van.
FutballTegnapPénzeső az árulóra, levágott disznófej, Júdás a pályánFocisták, akiket egy életre meggyűlöltek a saját szurkolóik.
FutballTegnapLewandowski a jövőjéről beszéltA Barcelona sztárfocistája hosszú ideig sérüléssel bajlódott.
FutballTegnapElzavarták a botrányba keveredett futballelnökötFelfüggesztés mellett a nemzetközi kupákból való kizárás is fenyegeti a brazil futballt.
Futball2023.12.07.Jó hír a Fradi-szurkolóknak: hamarosan visszatérhet a magyar válogatott focistaA Ferencvárosnak nagy szüksége lenne a bombaformában lévő csatárra.
Futball2023.12.07.Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videóA magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.
Futball2023.12.07.Példátlan eltiltást kaphat a világbajnok francia focistaEzzel gyakorlatilag a pályafutása is véget érhet.
Futball2023.12.07.Mindenki értetlenül áll Erling Haaland eltűnése előttElképesztő dolog történt a norvég sztárcsatárral.
Futball2023.12.07.Fantasztikus cselt csinált a Manchester United focistája - videóA szurkolók szerint épp ideje volt elkezdenie focizni.
Futball2023.12.07.A Liverpool edzője nagyon mérges lett Szoboszlai gólját követőenJürgen Kloppot kihozták a sodrából.
Futball2023.12.06.Őrült meccsen támadt fel a Manchester United, Haalandékat hatalmas sokk érteTovábbra is óriási bajban a Chelsea.
FutballTegnapA rossz időjárás miatt fontos NB II-es meccseket halasztottak elA tavalyi kupadöntős a bombaformában futballozó Vasast fogadta volna.
FutballTegnapIlyen még nem volt: újra kell játszani a hatalmas hibát hozó angol focimeccsetA szövetség drasztikus döntést hozott.
FutballTegnapAranylabdát nyert a Barcelona korábbi sztárfocistájaAz uruguayi csatár az év végén távozik Brazíliából, de nem üres kézzel.
Futball2023.12.07.Elengedi Gulácsi Péterék BL-győztes csapattársát a LipcseA német sztárcsatár hamarosan visszatérhet a Premier League-be.
Futball2023.12.07.Cristiano Ronaldo helyett Szoboszlai Dominik ellen léphet pályára az Eb-n a csatárJulian Nagelsmann hívására nem tudott nemet mondani.
Futball2023.12.07.Elképesztő mértékben segíti a magyar focit a Ferencváros sorozatos nemzetközi kupameneteléseCsak négy európai csapat van, amelyik több pontot szerzett hazája bajnokságának, mint a Fradi.
Futball2023.12.07.Szoboszlai Dominik így üzent a szurkolóinak az újabb gólja utánA Liverpool bajnokiján a magyar focista volt a mezőny egyik legjobbja.
Futball2023.12.07.Hihetetlenül fordulatos kupameccseket játszottak a Fradi Kl-ellenfeleiA magyar válogatott focista csapata büntetőpárbajig jutott az Olasz Kupában.
Futball2023.12.07.Felgyújtották a várost a szurkolók a világ egyik legismertebb focicsapatának drámája után - videóAz ellenfél játékosait és a játékvezetőket már a stadionból is ki kellett menekíteni.
Futball2023.12.06.Szoboszlai gyönyörű gólt lőtt, tovább menetel a Liverpool - videóKerkez Milos is végig a pályán volt, csapata pedig bombaformában futballozik.