Vágólapra másolva!
Hiába vezetett szinte az egész mérkőzésen a BSE nőikosárlabda-csapata, az utolsó két percben elbukta bajnokiját a vendég Mizo-Péccsel szemben (62-68). Rosszabbul járt a másik Euroliga-csapat: az MKB-Euroleasing Sopron ugyanis 84-77-re alulmaradt Zalaegerszegen.

Vereséggel távozott Zalaegerszegről az MKB-Euroleasing Sopron nőikosárlabda-csapata. A végig nagyszerűen játszó Zala Volán megérdemelten szerezte meg a győzelmet, a szinte csere nélkül játszó kezdőcsapatának köszönhetően.

eredmény női NB 1, 19. forduló
Zala Volán-ZTE - MKB-Euroleasing Sopron 84-77 (22-19, 23-17, 8-19, 31-22)
Zalaegerszeg, 300 néző
v.: Kapitány, Márton
legjobb dobók: Németh 26/15, Heller 25/9, Moua 10, illetve Matovic 16, Teasley 12, Gorbunova 10, Horváth 10,

Nagyszerűen kezdtek a hazaiak, ami elsősorban bátor támadójátékuknak, és jó külső dobásaiknak volt köszönhető. Ennek eredményeként előnnyel zárhatták az első negyedet (22-19).

A folytatásban sem csökkent a zalaiak lendülete, és a tizenhetedik percben már tizenöt pont volt az előnyük (40-25). Ekkor Bencze Tamás a kipontozódástól félve, megbontotta a kezdőcsapatát, így a Sopronnak sikerült csökkentenie hátrányát a szünetig.

A szünet után alaposan feljavult a vendégek védekezése, aminek következtében sikerült ledolgozniuk az addigi hátrányt, és a negyed végére a vezetést is átvették. Az utolsó tíz percben felváltva vezettek a csapatok, ám a Zala Volán kezdőötösének minden tagja, átlagfeletti teljesítményt nyújtott, így megérdemelten győzte le az Euroliga-résztvevő soproni együttest.

Mobilpress