Werner Franke, a doppingellenes küzdelem egyik német szakértője úgy véli, Alberto Contador győzelme a Tour de France-on a sporttörténelem egyik legnagyobb szélhámossága. "Contador úr neve több helyen felbukkant spanyol bírósági, illetve rendőrségi iratokban" - utalt a szakember a ZDF televíziónak nyilatkozva a doppingdoktorként elhíresült Eufemio Fuentes ügyének vizsgálatára. "Erről egyszerűen elfeledkeztek, mindenről hallgatnak, mióta Contador nevét kihúzták a gyanúsítottak listájáról."
Franke azt állítja, hogy birtokában vannak dokumentumok, többek között megvan neki a Fuentes rendelőjének átkutatásakor felvett jegyzőkönyv, melyben részletesen felsorolják a Contador által használt, fogyasztott szereket.
"Kapott inzulint, asztmagyógyszert, valamint egy olyan hormonkészítményt, amely segíti a tesztoszteron kiválasztását" - fogalmazott a hazájában szókimondásáról híres szaktekintély. "Mindezt valakik fedezik, legalábbis Spanyolországban" - tette hozzá.
Franke az 1990-es évek elején nagy szerepet vállalt a korábbi évek szisztematikus keletnémet doppingoltatási eljárásának leleplezésében, majd "keresztes hadjáratot" indított a doppingbotrányba keveredett, ennek nyomán tavaly visszavonult Jan Ullrichhal szemben.