Vágólapra másolva!
A legutóbb tavaly áprilisban versenyző Milák Kristóf szerdán találkozott az edzőjével, Virth Balázzsal, akivel hónapok óta nem dolgozott már együtt. A Magyar Nemzet információja szerint Virth és Milák megállapodtak abban, hogy mostantól újra közösen készülnek.

Újabb fontos fejlemény történt Milák Kristóf ügyében

A világklasszis úszó szerdán megbeszélést folytatott Virth Balázzsal, akinek az irányításával 2022-ben a saját világcsúcsát megjavítva szerzett aranyérmet 200 méteres pillangóúszásban a budapesti világbajnokságon.

Milák Kristóf
Milák Kristóf nem akar nyilatkozni 
Fotó: (Photo by Filippo MONTEFORTE / AFP)

Mint a Magyar Nemzet megtudta, a megbeszélés eredménye az lett, hogy

Virth marad Milák edzője, az ő irányításával készül az úszó feltételezhetően a párizsi olimpiára

 – mi másra? Az információk azért ilyen szegényesek, mert 

Milák továbbra sem akar nyilatkozni, sőt azt sem akarja, hogy egyáltalán írjon róla a sajtó, ezért most általános nyilatkozatstop van,

 noha többen próbálták meggyőzni arról a pillangókirályt, hogy éppen ő csillapíthatná az érdeklődést, ha mondana valamit. 


Milák Kristóf újra edzésben

Egyelőre örüljünk annak, amit tudunk: Milák a korábbi sajtóhíreknek megfelelően valóban edz, mostantól pedig ezt újra a múlt héten véget ért dohai vb-ről hazatérő Virth irányításával teszi.

A teljes cikk ITT érhető el.



 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!