Vágólapra másolva!

Az AS Roma feltámadása, 3-0-s valenciai sikere után még minden megtörténhet a B csoportban, miután a másik találkozón nem bírt egymással az Ajax és az Arsenal. Pedig a forduló előtt úgy tűnt, hogy az addig pont nélküli olaszok már nem reménykedhetnek a továbbjutásban. Francesco Totti azonban felépült sérüléséből, visszatért, s két góljával megadta az alaphangot a Mestalla-stadionban, majd Emerson meg is pecsételte a spanyolok sorsát. A római győzelem azt is jelentette, hogy a Valencia először vesztett hazai pályán BL-meccset.

Valencia - Roma 0-3
Ajax - Arsenal 0-0


Menetrend, eredmények/sport/focivilag/bl/20021115amasodik2.htmlCsoportállások/sport/focivilag/bl/20021115amasodik1.htmlSMS-ben a meccsekről/o-mobil/hirek/20021206smsben.htmlKi lesz a BL-győztes?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=7183

Rafa Benitez, a spanyolok szakmai irányítója csalódott volt, de még egyáltalán nem mondott le a negyeddöntőről: "Sajnos a rómaiak első gólja megrendített bennünket, pedig addig inkább mi irányítottunk. Meg kell nyernünk az utolsó két mérkőzést! Harcolunk tovább, mindent megteszünk a sikerért."

A csoport másik találkozója csalódást keltett, az Ajax és az Arsenal is inkább a vereség elkerülésére, s nem a győzelem megszerzésére összpontosított. "Elégedett vagyok az eredménnyel és a játékunkkal, mert kiváló volt az ellenfelünk. Nagyra értékelem, hogy fiatal csapatom kétszer is döntetlent tudott játszani az Arsenallal" - így Ronald Koeman, az Ajax trénere.

Totti és Shearer volt a játéknap főhőse/sport/focivilag/bl/20030226abarca1.htmlA Milan és a Manchester már negyeddöntős/sport/focivilag/bl/20030225blnegyeddontos.html

Arséne Wenger, a vendégek vezetőedzője az Ajaxot okolta a várt izgalmak elmaradásáért: "A hollandok általában támadófutballt játszanak, de ezúttal szinte csak a védekezésre koncentráltak. Csak akkor nyíltak volna ki, ha gólt szerzünk, de ez sajnos nem sikerült, pedig az első félidőben sokat próbálkoztunk."