Élő közvetítés
Belgium
ÉLŐ
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Két fordulóval az Arany Ászok Liga őszi szezonjának vége előtt mind a Sopron, mind a Vasas labdarúgócsapata a középmezőnyt vette célba. Tóth Mihály, a soproniak csatára hat pontot vár a Diósgyőr és a Fehérvár ellen, míg az angyalföldiek mestere, Egervári Sándor négy ponttal lenne elégedett a Fehérvár elleni idegenbeli és az MTK elleni hazai meccset követően.

Nagyon szeretik a soproni futballszurkolók Tóth Mihályt, jóllehet a csatár ősszel kissé elmaradt korábbi eredményességétől, eddig "csak" négy gólig jutott. A támadó azonban bízik önmagában, valamint csapatában is, az utolsó két fordulóban pedig hat pontra számít. Továbbá arra, hogy a Sopron a középmezőny elejéhez közel telelhet majd.

- Az edzőváltás után mennyiben lett más a csapat stílusa? - kérdeztük Tóth Mihályt.
- Bennünket is váratlanul ért a váltás, hiszen azt hittük, ha lesz is edzőcsere, az télen következik be. Dajka Lászlóval remek tavaszt produkáltunk, sajnos ősszel viszont közepesen szerepeltünk. Pintér Attila visszatérésével harcosabban futballozunk, elsősorban ennek köszönhettük a Győr elleni győzelmet. Ez a siker lélektanilag sokat számított, innentől csak felfelé lépegethetünk a tabellán.

- Az utolsó két fordulóban hány pontra számít?
- Hatra. Diósgyőrben, majd odahaza a Fehérvár ellen feltétlenül győzni szeretnénk, amellyel a középmezőny elejéhez csatlakoznánk a téli szünetre. Ezen kívül a Magyar Kupában szeretnénk továbbjutni a Debrecen ellen, elvégre saját közönségünk előtt erre reális esélyünk van.

- Mire véli, hogy barátja és egykori kispesti, jelenlegi soproni játékostársa, Bárányos Zsolt ősszel ilyen eredményesen, látványosan futballozott?
- Ez mindig benne volt az ő játékában. Bárányos technikás, intelligens futballista, aki minden helyzetben feltalálja magát. Tisztán emlékszem arra, hogy gyerekként Kispesten sokat gyakorolta a cselezést, valamint az egy-egy elleni játékot, aminek most is jó hasznát veszi. Lendületből képes bárkit kicselezni. Ősszel erősen élt benne a bizonyítás vágy, remek teljesítménye után nem véletlenül hívta próbajátékra az angol Leeds United. Kívánom neki, hogy sikerüljön az angliai szerződés, igaz, ebben az esetben egy nagyon jó futballistával lennénk szegényebbek.

Mindent egy helyen az Eb-ről