Aranylabdások egymás ellen - a kispadon

A márciusi, Megyeri úton lejátszott Magyarország-Bulgária mérkőzés valószínűleg nem fog bevonulni a világ labdarúgásának históriáskönyvébe, azonban az összecsapásnak volt egy olyan aspektusa, ami mégis adott némi különlegességet a találkozónak. A két válogatott kispadján ugyanis egyaránt egy aranylabdás labdarúgó ült Lothar Matthäus, illetve Hriszto Sztoicskov személyében, márpedig ez meglehetősen ritka (ha nem is egyedi) alkalomnak számít: ezt megelőzően eddig négy olyan mérkőzés volt, ahol mindkét csapatot egy volt aranylabdás futballista irányított.

Masopustot végül 1987-ben menesztették a csehszlovák válogatott kispadjáról, miután az 1986-os világbajnokság után az 1988-as Európa-bajnokságra sem tudta kivezetni a gárdát, de Beckenbauer így sem maradt egyedüli aranylabdás szövetségi kapitány az öreg kontinensen.

Az 1988-as Európa-bajnokságot követően ugyanis Spanyolországban és Franciaországban is egy olyan szakember került a kispadra, akit még játékoskorában megválasztottak a legjobb európai labdarúgónak: a hispánoknál Luis Suárez, a galloknál pedig Michel Platini lett a szakvezető.

1988 és 1990 között tehát három európai válogatottnál is olyan tréner dolgozott, aki Aranylabdával büszkélkedhetett, ám ezen idő alatt a spanyol, a francia és a német válogatott egyszer sem találkozott egymással, így a sorozat nem folytatódott.

Beckenbauer az 1990-es vébé után (világbajnok edzőként), Suárez 1991 májusában, Platini pedig a balul sikerült 1992-es Európa-bajnokságot követően köszönt el posztjáról, és ezt követően egy ideig egyetlen volt aranylabdás sem dolgozott szövetségi kapitányként - klubedzőként viszont igen.

Az egykori holland klasszis, Johann Cruyff 1985-ben nagy vitákat követően lett az Ajax Amsterdam szakvezetője (a semmiféle edzői képesítéssel nem rendelkező Cruyff-fal csak nagy nehezen tett kivételt a holland szövetség, hiszen elméletben megfelelő papírok nélkül nem dolgozhatott volna az élvonalban), és viszonylag sikeresen dolgozott az amszterdamiaknál: noha az akkoriban Európa egyik legjobb klubjának számító PSV Eindhoven egyeduralmát nem tudta megtörni, de két Holland Kupát is nyert, 1987-ben a KEK-et is elhódította, és ugyanebben a sorozatban 1988-ban ismét eljutott a döntőig, igaz, itt kikapott a belga Mechelentől.

Nem csoda, hogy másik egykori egyesülete, az FC Barcelona szerződést ajánlott neki, és 1988-ban alá is írt a katalánokhoz. Mindeközben Alfredo di Stéfano éppen 1988-ban állt fel a Valencia kispadjáról, és úgy tűnt, hogy az újabb "álommeccs" nem jön össze, ám amikor az 1990-91-es szezonban a Real Madrid a 11. fordulóban 2-1-es vereséget szenvedett a Valencia CF ellen, és visszaesett a hatodik helyre, a királyi gárda vezetősége úgy döntött, hogy meneszti trénerét, John Toshackot, és Di Stéfanót kérte fel a helyére.

Így aztán amikor a 19. fordulóban sor került a spanyol bajnokság örökrangadójára, a Barcelona-Real Madrid meccsre, két egykori aranylabdás futballista nézett farkasszemet egymással a két kispadon. A mérkőzésnek egyértelműen a katalánok voltak az esélyei, elvégre a forduló előtt az élen álltak, és kialakulóban volt az a gárda, amit a spanyol labdarúgásban azóta is csak Dream Teamként emlegetnek.

A Real ellenben csak az ötödik helyen tanyázott, nyolc ponttal lemaradva ősi riválisától, ám a mérkőzés ennek ellenére rendkívül szoros volt. A hazaiak Michael Laudrup találatával szereztek vezetést bő negyedórával a kezdés után, de a Real ezt Emilio Butragueno góljával még a szünet előtt ki tudták egyenlíteni, és a második félidőben is rendkívül kiegyenlített volt a találkozó.

A két pont sorsát végül egy öngól döntötte el: a szerb Predrag Szpaszic juttatta a saját kapujába a labdát,és a győzelem így a Barcelonáé lett, amely meg is nyerte a bajnoki címet, míg a Real végül harmadik lett a tabellán. Szpaszictól a szezon végén megváltak a madridiak (három szezont még lehúzott az Osasunában is), és Di Stéfano sem maradt a kispadon, őt még az idény közben menesztették, tehát a pontvadászat másik "el clasicóján" már nem ő irányította a Realt.

FC Barcelona - Real Madrid 2-1 (1-1)
1991. január 19., Barcelona, Camp Nou
vezette: Merino González.
FC Barcelona: Zubizarreta - Nando, Alesanco, Serna, Eusebio, Amor, Beguiristain (Júlio Salinas, 61.), M. Soler, Goicoechea, Bakero (Ferrer, 75.), M. Laudrup. Edző: Cruyff.
Real Madrid: Jaro - Chendo, Tendillo, Szpaszic, Solana, Míchel, Maqueda, Aragón (Aldana, 65.), Villarroya, Butragueno, Hugo Sánchez (Hagi, 65.). Edző: Di Stéfano.
gól: M. Laudrup (18.), Szpaszic (62. - öngól), ill. Butragueno (28.)