A találkozó mindkét csapat számára rendkívül fontos volt, ugyanis a Liverpool a nyitókörben pontokat veszített az újonc Fulham otthonában, a Palace pedig otthon kapott ki az Arsenaltól.
A mérkőzésnek pikantériát adott, hogy napra pontosan 30 évvel ezelőtt, 1992. augusztus 15-én rendezték az első Premier League-meccset. A Liverpool aznap nem lépett pályára, de a Crystal Palace aznap 3-3-as döntetlent értek el a Blackburn ellen a Selhurst Parkban.
A találkozónak már csak azért is a Pool volt a esélyese, mert a két csapat legutóbbi 10 bajnoki meccsét egyaránt a Pool nyerte meg, azonban Jürgen Klopp helyzetét nehezítette, hogy rengeteg sérült játékosa volt. A védelemből kiesett a francia válogatott Ibrahima Konaté és a kameruni Joël Matip, a Fulham ellen megsérült a spanyol Thiago Alcántara, míg a támadósorból a portugál válogatott Diogo Jota nem volt bevethető.
Ennek ellenére a Liverpool elképesztő lendülettel kezdte a meccset, és már a 25. percben kilenc kapura lövésnél járt, azonban a vezetőgól nem akart megszületni.
A 32. percben aztán a semmiből szerzett vezetést a Crystal Palace.
Guaita kirúgása után Eberechi Eze vette le a labdát, majd kiugratta a Nathaniel Phillips mellett kilépő Wilfried Zahát, az elefántcsontparti támadó egyedül törhetett kapura, majd 14 méterről a bal alsó sarokba belsőzött.
- Zaha az első Crystal Palace-játékos, aki két Premier League-mérkőzésen is gólt lőtt a Liverpool ellen az Anfielden. Legutóbb 2015 májusában volt eredményes Liverpoolban.
A folytatásban ugyanúgy zajlott a játék, a Liverpool egykapuzott, a Palace pedig próbált kontrázni. Az első félidő hosszabbításában Klopp csapata egyenlíthetett volna. A 85 millió fontért igazolt Darwin Núnez kapott egy remek átadást, azonban az uruguayi támadó öt méterről rosszul találta el a labdát, ami így a bal kapufára csorgott.
A második félidőt is hatalmas elánnal kezdte a Liverpool, azonban 57. percben egy elképesztő sportszerűtlenség után emberhátrányba került a Liverpool.
Egy párharc után a Crystal palace védője, Joachim Andersen szólt oda Darwin Núneznek, az uruguayi támadó pedig lefejelte a dán védőt, Paul Tierney játékvezető pedig azonnal kiállította a Liverpool csatárát.
- Darwin Núnez a második Liverpool-játékos, akit első Premier League-meccsén kiállították az Anfielden. Ez korábban csak Joe Cole-nak sikerült, aki 2010. augusztus 15-én szintén kiállítottak egy Arsenal elleni meccsen.
Ennek ellenére a Liverpool négy perc múlva egy gyönyörű góllal egyenlített. A kolumbiai Luis Díaz kapott egy labdát a bal oldalon, elkezdett befelé húzni, öt védőt is állva hagyott, majd 18 méterről a kapu bal oldalába csavart.
A folytatásban az emberhátrányban futballozó Liverpool ment a győzelemért, a 79. percben aztán mégis a Palace hagyott ki egy ordítóan nagy ziccert.
Cheick Doucoure jobbról belőtt labdájára Zaha egyedül érkezett a hosszú oldalon, becsúszva megpróbálta kapura tenni a labdát, de a bal kapufát találta el.
A hajrában a Liverpool mindent megtett a győzelemért. Az utolsó percekben Szalah-nak és a nyáron igazolt Fabio Carvalhónak is volt egy bombája, ami centikkel kerülte el a Crystal Palace kapuját, de a gól nem jött, így maradt a pontosztozkodás. A Liverpool így két meccs után továbbra is nyeretlen a Premier League-ben, a Crystal Palace pedig öt év után tudott pontot szerezni az Anfielden.
1. félidő |
---|
40Luis Diaz |
32Wilfried Zaha |
32Eberechi Eze |
2. félidő |
---|
92Konstantinos Tsimikas |
91Vicente Guaita |
88Jeffrey Schlupp |
88Odsonne Edouard |
79Harvey Elliott |
79Eberechi Eze |
79Tyrick Mitchell |
79Cheick Oumar Doucoure |
68Joel Ward |
63Jordan Ayew |
63James Milner |
63Nathaniel Phillips |
63Andrew Robertson |
61Luis Diaz |
61James Milner |
57Joachim Andersen |
57Darwin Nunez |
Becker
Alexander-Arnold
Phillips
van Dijk
Robertson
Elliott
Milner
Salah
Nunez
Diaz
Liverpool
1Alisson Becker |
66Trent Alexander-Arnold |
47Nathaniel Phillips 63 |
4Virgil van Dijk |
26Andrew Robertson 63 |
19Harvey Elliott 79 |
3Fabinho |
7James Milner 63 61 |
11Mohamed Salah |
27Darwin Nunez 57 |
23Luis Diaz 61 40 |
6Thiago Alcantara |
17Curtis Jones |
20Diogo Jota |
62Caoimhin Kelleher |
32Joel Matip |
15Alex Oxlade-Chamberlain |
5Ibrahima Konate |
13Adrian |
2Joseph Gomez |
8Naby Keita |
14Jordan Henderson |
21Konstantinos Tsimikas 92 |
28Fabio Carvalho |
72Sepp van den Berg |
42Bobby Clark |
43Stefan Bajcetic |
Crystal Palace
13Vicente Guaita 91 |
17Nathaniel Clyne |
2Joel Ward 68 |
16Joachim Andersen 57 |
6Marc Guehi |
3Tyrick Mitchell 79 |
9Jordan Ayew 63 |
28Cheick Oumar Doucoure 79 |
15Jeffrey Schlupp 88 |
10Eberechi Eze 79 32 |
11Wilfried Zaha 32 |
36Nathan Ferguson |
1Jack Butland |
18James McArthur |
5James Tomkins |
21Sam Johnstone |
4Luka Milivojevic |
7Michael Olise |
14Jean-Philippe Mateta |
19Will Hughes |
22Odsonne Edouard 88 |
23Malcolm Ebiowei |
26Chris Richards |
48Luke Plange |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 37 | 27 | 3 | 7 | 93-33 | 60 | 88 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 38 | 27 | 5 | 6 | 89-28 | 61 | 87 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 37 | 23 | 4 | 10 | 84-41 | 43 | 79 | GY V D GY D |
4. | Aston Villa | 37 | 20 | 9 | 8 | 76-56 | 20 | 68 | GY GY D V D |
5. | Tottenham Hotspur | 37 | 19 | 12 | 6 | 71-61 | 10 | 63 | V V V GY V |
6. | Chelsea | 36 | 16 | 11 | 9 | 73-61 | 12 | 57 | V D GY GY GY |
7. | Newcastle United | 36 | 17 | 13 | 6 | 79-57 | 22 | 57 | GY V GY GY D |
8. | Manchester United | 36 | 16 | 14 | 6 | 52-56 | -4 | 54 | D GY D V V |
9. | West Ham United | 37 | 14 | 13 | 10 | 59-71 | -12 | 52 | V V D V GY |
10. | AFC Bournemouth | 37 | 13 | 15 | 9 | 53-65 | -12 | 48 | V GY GY V V |