Vágólapra másolva!
Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója szerint amit elterveztek a Bayer Leverkusen elleni labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntő első mérkőzésén, azt nagy részben meg is valósították, így kicsit csalódottak a 2-0-s vereség miatt.

A sportvezető erről pénteken az M4 Sport Bajnokok Klubja című műsorában beszélt.

Érezzük, hogy ebben a találkozóban több volt, a megfelelő hatékonyság hiányzott, a sikerhez arra is szükség van az ilyen összecsapásokon" - fogalmazott a korábbi válogatott játékos.

Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója Forrás: fradi.hu

Hajnal hozzátette, "a két gól soknak tűnik" egy kicsit, de a játékosok nem úgy jöttek le a pályáról, hogy hazai pályán lehetetlen lenne megpróbálni bravúros eredményt elérni.

- elemezte a csütörtöki mérkőzést a sportigazgató. Meglátása szerint az első találatnál hibáztak, olyan labdakihozatalba mentek bele, amit a mérkőzés olyan korai szakaszában még "nem kellett volna erőltetni".

"Ahogy nőtt minden játékos önbizalma, úgy tudtuk egyre jobban kontrollálni a meccset.

A középpályán Vécsei és Esiti jól dolgozott, hátul jól nyertük meg a párharcokat, a Bayer azonban egy-egy nüanszot, lekésést megbüntetett.

A magyar bajnokikon ilyenkor még tudsz javítani, vagy utána még több helyzetet kidolgozni, de ezen a szinten ez már nem fér bele" - összegezte a történteket a korábbi középpályás.

A visszavágóval kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, azzal majd csak hétfőtől foglalkoznak, a csapatot edző orosz Sztanyiszlav Csercsaszov már egyből a mérkőzés után csak a vasárnapi, Puskás Akadémia elleni bajnoki összecsapásról beszélt.

A Fradi-játékosok még nem tettek le a továbbjutásról Forrás: MTI/Kovács Tamás

A sérültekről azt mondta, csak Pászka Lóránd felépülésére van kis esély, a többiek a jövő csütörtöki második találkozón sem lesznek bevethetők, ráadásul Botka Endre sárga lapokért járó eltiltás miatt szintén nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére.

"Extrém helyzetben vagyunk, de a csapat óriásit teljesített és küzdött.

A támadók is kivették a védekezésből a részüket, sokszor mélyen, a saját térfelükön segítettek, és a kontráknál innen kellett hatvan-hetven métert futniuk, ami óriási energiákat követel. A játékosok maximálisan élvezik a bizalmat, és

- tekintett előre Hajnal Tamás.

A Ferencváros csütörtökön 21.00-tól a Puskás Arénában játssza a német együttes elleni visszavágót.