A Liverpool-Luton Premier League-meccsen a vendégek a 12. percben vezetést szereztek, és az előnyt az 56. percig meg tudták tartani. A meccs első részében így a 60 ezer szurkoló közül a mintegy 3 ezer Luton-drukker lehetett boldogabb, a liverpooli közönség nagyrészt csendesen vagy a játékosait kritizálva követte a mérkőzést. A Daily Mail helyszíni riportere, Lewis Steele el is árulta, hogy
a vendégek az „Ez itt egy könyvtár?!"-rigmust kiáltozták, a liverpooli vezetőedző, Jürgen Klopp pedig dühösen kifakadt és a Kop felé mutogatva próbálta szurkolásra buzdítani a hazai drukkereket.
A szünetben aztán Klopp a játékosait is megpróbálta feltüzelni az öltözőben, ez pedig eredményre is vezetett. Virgil van Dijk és Cody Gakpo góljaival két perc alatt fordított a Liverpool, majd Luis Díaz is betalált, a rendes játékidő utolsó percében pedig a 100. meccsén játszó Harvey Elliott állította be a végeredményt. A hazai játékosok közül a találkozó után
majdnem mindenki kiemelte, hogy milyen fantasztikus volt az Anfield hangulata a második félidőben.
A bajnokságban listavezető Liverpool vasárnap a Chelsea ellen, az angol Ligakupa londoni döntőjében lép pályára, majd jövő szerdán a Southampton elleni FA-kupa-nyolcaddöntő következik – utóbbi mérkőzésen a tervek szerint már Szoboszlai Dominikkal a csapatban.