Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint hétfőn hajnalban az Inter Miami 1-1-es döntetlent játszott a Los Angeles Galaxy otthonában, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS). A floridaiak egyenlítő gólját Lionel Messi szerezte.

A Los Angeles Galaxy az első félidőben egy tizenegyest is kihagyott Riqui Puig révén, a 92. percig mégis 1-0-ra vezetett Dejan Joveljics góljával. A hajrában emberhátrányba kerülő hazaiak – akiknél bemutatkozott az exfradista Joseph Paintsil is – azonban nem tudták győzelemmel indítani a szezont, mert Lionel Messi a hosszabbításban kiegyenlített.

Inter Miami CF, Jordi Alba, Lionel Messi
Jordi Alba és Lionel Messi Barcelona után Floridában is egymásra talált
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2023 Getty Images

A hazaiaknál mind a négy, korábbi barcelonai csapattárs kezdett, és végül Jordi Alba, Sergio Busquets és Lionel Messi végig is játszotta a meccset, Luis Suárez pedig 66 percet töltött a pályán. 

A gólpasszt éppen Alba adta Messinek a rendkívül látványos összjátékuk végén.

A 36 éves argentin világbajnok a tavaly nyári érkezése óta mindössze a második – augusztus óta az első – bajnoki gólját szerezte az Inter Miami színeiben, amely csapat legközelebb szombaton este, az Orlando City ellen lép pályára az MLS-ben.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!