Élő közvetítés
Románia
ÉLŐ
Ukrajna
Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II utolsó fordulójában az ETO FC Győr 1-0-ra nyert az Ajka vendégeként, a Vasas pedig 4-0-ra kiütötte hazai pályán a Soroksárt. Ezzel eldőlt, hogy a bajnok Nyíregyháza mellett a Győr jutott fel az NB I-be, az anagyalföldi csapat ugyanis hiába győzött magabiztosan, nem tudta megelőzni riválisát a tabellán, így a következő idényt is a másodosztályban tölti.

Ajka-Győri ETO

A Győr az előző fordulóban az NB II-es idény egyik legjobb meccsén 3-2-re legyőzte a Vasast, így a feljutásért vívott harcban hatalmas előnybe került, ugyanis az utolsó mérkőzés előtt 66 ponttal állt, két egységgel megelőzve az angyalföldi együttest. Borbély Balázs csapatának egy döntetlen is elég volt a feljutáshoz, de a Győr nem akarta a véletlenre bízni a dolgot és a 25. percben Riquelme révén vezetést szerzett.  

A másik meccsen a Vasas hiába vezetett 3-0-ra, a Rába-partiak már csak egy félidőre voltak a feljutástól. A 63. percben egyenlíthetett volna az Ajka, ezzel izgalmassá tehette volna a hajrát, ám Csemer beadása után Szarka egy méterrel a bal kapufa mellé fejelt. Akadtak még hazai és vendég helyzetek is, de az eredmény már nem változott, 

a meccset végül emberelőnyben befejező Győr 1-0-ra nyert, ezzel a bajnok Nyíregyháza mögött feljutott az NB I-be.

Vasas-Soroksár

A Vasasnak mindenképpen győzelemre volt szüksége a feljutáshoz, emellett pedig arra is, hogy a rivális Győr kikapjon az Ajka vendégeként. Gera Zoltán együttese remekül kezdett, a 4. percben Radó passzából Berecz vágta a labdát a léc alá. A 18. percben növelte előnyét a hazai csapat, Tóth Milán egy szép lefordulás után 17 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 

A szünet előtt végleg eldöntötte a meccset az angyalföldi csapat, Hidi a 16-os előteréből hatalmas bombagólt rúgott, a Soroksár kapusa csak beleérni tudott a nagy erejű lövésbe.

A Vasas hiába játszott remekül, a játékosok nem lehettek boldogok, mert a feljutáshoz arra volt szükség, hogy az Ajka fordítani tudjon a Győr ellen. A második félidőből csak 3 perc telt el, amikor emberhátrányba került a vendégcsapat, mert Króner lerántotta a gólhelyzetben kilépő Radót, ezért a bíró azonnali piros lappal kiállította.

Vasas-Soroksár, NB II
Tóth Milán gólt lőtt, a Vasas könnydén nyert, de ez is kevés volt a feljutáshoz
Fotó: MTI/Purger Tamás

Az emberelőnyben futballozó Vasas a 68. percben a negyedik gólját is megszerezte, Berecz passza után Doktorics higgadtan gurított a bal alsó sarokba. 10 perccel a meccs vége előtt újabb soroksári focista jutott a kiállítás sorsára, durva szabálytalansága miatt Vinczének is el kellett hagynia a pályát.

Gera Zoltán együttese 4-0-ra nyert, de ez végül már nem osztott, nem szorzott, hiszen az élvonalba 9 év után visszakerülő Győr szerezte meg a második feljutó helyet,

így az angyalföldiek a következő szezonban is maradnak a másodosztályban.

Merkantil Bank Liga NB II, 34. (utolsó) forduló:
FC Ajka-ETO FC Győr 0-1 (0-1)
gól: Riquelme (25.)
kiállítva: Csemer (79., Ajka)

Vasas FC-Soroksár SC 4-0 (3-0)
gól: Berecz (4.), Tóth M. (18.), Hidi M. (44.), Doktorics (68.)
kiállítva: Króner (48., Soroksár), Vincze (80., Soroksár)

Az élcsoport: 1. (bajnok és feljutott) Nyíregyháza 79 pont/34 mérkőzés, 2. (feljutott) ETO FC Győr 69/34, 3. Vasas FC 67/34

Kapcsolódó cikkek

 

Mindent egy helyen az Eb-ről