Vágólapra másolva!
A portugál Paulo Fonseca lett az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Fonseca 2005-ben kezdte edzői pályafutását, irányította a többi között az FC Portót, a Sahtar Donyecket - amellyel hét trófeát nyert -, majd az AS Romát, amellyel 2021-ben az Európa-liga elődöntőjébe jutott. Legutóbb a Lille OSC szakvezetője volt, amellyel mindkét idényében európai kupaindulást jelentő helyen zárt a francia bajnokságban. A klub honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint az 51 éves tréner szerződése három évre szól - írja az MTI.

776125057
Pauo Fonseca legutóbb a Lille edzője volt
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Fonseca játékosként középhátvéd volt, portugál klubcsapatokban focizott, 32 éves korában hagyott fel a profi futballal. Fonseca elődje, Stefano Pioli 2019 óta vezette az AC Milant, amellyel 2022-ben bajnoki címet nyert.

Az előző szezonban második lett a Milan, 19 ponttal maradt le a városi rivális Inter mögött.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!