A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
Vágólapra másolva!
A Bundesligában szereplő Borussia Dortmund csütörtökön jelentette volna be hivatalosan az új játékosa ékezését, ám a Stuttgart támadója, Serhou Guirassy nem ment át az orvosi vizsgálaton.

A 28 éves támadó, aki az előző szezonban Harry Kane mögött a Bundesliga második legjobb góllövője volt 28 találattal, szerdán érkezett orvosira a Dortmundoz. A BVB már korábban megegyezett a játékossal, és a Stuttgarttal is, így az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálat már csak formálitásnak tűnt. Azonban a bejelentés helyett a Dortmund csak egy közleményt tett közzé, amelyben amelyből kiderült, hogy a támadónál felfedeztek egy sérülést, ami további vizsgálatokat igényel.

VfB Stuttgart - Bor. Mönchengladbach
Guirassy szenzációs szezont zárt a Stuttgarttal
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Késik a Dortmund új sztárjátékosának bejelentése

A Dortmund nem részletezte, hogy a sérülés jellegét, azt sem közölte, hogy mikor kerülhet sor az újabb vizsgálatokra, de a német Bild információi szerint egy korábbi sérülés van szó, amit Guirassy még a guineai válogatottban szenvedte el, és nem sikerült teljesen felépülnie belőle. A Bild ugyanakkor kielemi, hogy 

Guirassy átigazolása jelenleg nincs veszélyben, így hamarosan sor kerülhet a hivatalos bejelentésre.

Az előző szezonban BL-döntős Dortmund tehát minden bizonnyal kifizeti a játékos szerződésében szereplő 17,5 millió eurós kivásárlási záradékot. Miután a Bundesliga előző idényének felfedezettje átment a második orvosin, négy évre fog aláírni új csapatához, amely szezononként kilencmillió eurót plusz bónuszokat fizet neki. 

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!