Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia
Vágólapra másolva!
Anglia 2-1-re nyert Hollandia ellen a németországi labdarúgó Európa-bajnokság dortmundi elődöntőjében. Az első félidő őrült rohanást hozott, Xavi Simons góljával a hollandok szereztek vezetést, de Harry Kane büntetőjével egyenlítettek az angolok. A második játékrész sokáig unalomba fulladt, majd a 91. percben a csereként beálló Ollie Watkins eldöntötte a meccset, így Spanyolország után Anglia jutott a döntőbe.

A legutóbb ezüstérmes szigetországiak Szerbia 1-0-s legyőzésével kezdték az Eb-t, azóta viszont négy döntetlent értek el a rendes játékidőben. 

Az angol játékosok melegítése a ollandok elleni meccs előtt
Fotó: KENZO TRIBOUILLARD / AFP

Az 1988-ban Európa-bajnok hollandok a csoportkörben kikaptak az osztrákoktól (2-3), míg a törökök elleni negyeddöntőben 20 percre voltak a búcsútól. Így nem is meglepő, hogy bár bejutottak az elődöntőbe, mindkét csapat sok sok bírálatot kapott. Ami az egymás elleni mérleget illeti, az eddigi 32 csatából 13-szor az angolok, kilencszer pedig a hollandok kerültek ki győztesen.

A mérkőzés előtt az angol és a holland szurkolók balhéztak egy sort, így már a találkozó előtt felfokozott volt a hangulat. Érdekesség, hogy a holland fociszövetség közlése szerint 110 ezer szurkoló érkezett Dortmundba Van Dijkéknak szurkolni. 

Hollandia a Verbruggen - Dumfries, De Vrij, Van Dijk, Aké - Schouten, Simons, Reijnders - Malen, Depay, Gakpo összeállításban kezdte a meccset, míg az angolok a Pickford - Walker, Stones, Guéhi - Saka, Mainoo, Rice, Trippier - Foden, Bellingham - Kane csapattal léptek pályára.

Őrült első félidő

A dortmundi szokásoknak megfelelően a meccs előtt szakadt az eső, de a kezdő sípszóra már alábhagyott, így ez sem zavarhatta a csapatokat. Jó iramban kezdődött a találkozó, mindkét csapat veszélyesen játszott. Ennek meg is lett az eredménye, 

a 7. percben 17 méterről lőtt hatalmas gólt a jobb felsőbe Xavi Simons, a hollandok gyorsan megszerezték a vezetést (1-0). 

A kapott gól után nagy nyomás alá helyezték a holland kaput az angolok, a 13. percben Kane lövése után kellett nagyot védenie Verbruggennek. A Bayern támadója két perccel később is veszélyeztetett, de 

kapu fölé lőtt, majd lent maradt a földön a tizenhatoson belül - Dumfries lépett oda neki a labda elrúgása után -, a VAR azonnal ellenőrizte is az esetet, majd Zwayert ki is hívták. A német játékvezető pedig úgy döntött, hogy büntetőt ér az eset, amit a sértett be is lőtt a kapu jobb sarkába a 18. percben (1-1). 

A 23. percben a vezetést is megszerezhették volna az angolok, amikor Mainoo szép kiugratása után Foden került ziccerbe, el is lőtte közelről a labdát a kapus mellett, de a gólvonalon Dumfries menteni tudott. Elképesztően nagy helyzet volt. 

A 26. perben ismát Dumfries volt a főszereplő, aki a saját térfelén elvesztette a labdát, Foden léphetett volna ki, a már sárga lappal rendelkező védő kicsit kibillentette az angol támadót, a német bíró szerint nem történt szabálytalanság, így ezt is megúszták a hollandok. 

A 30. percben már a hollandok szerezhették volna meg a vezetést, de jobb oldali szöglet után Dumfries a kapufára fejelt hat méterről. Két perccel később pedig már az angolok nagy helyzete maradt ki, Foden 20 méterről tekert a jobb kapufára. Mindenesetre nagyon élvezetes volt a meccs, mindkét válogatott kiválóan játszott. Nem sokkal később Depay sérülése miatt addóghattak a szurkolók, végül le is kellett hozni a jelenleg klub nélküli támadót, a helyére Joey Veerman érkezett. 

Az első félidő hajrája angol labdabirtoklásai fölényt hozott, illetve egy-két kisebb lehetőséget, de újabb gólt nem, így 1-1-es döntetlennel mentek a csapatok a szünetre. 

Kane büntetőből egyenlített
Fotó:  Jewel SAMAD / AFP

A szünetben mindkét oldalon cseréltek a szövetésgi kapitány: Shaw érkezett Trippier helyére az angoloknál, míg a hollandoknál Malent Weghorst váltotta. A második félidőt sokkal óvatosabban kezdték a csapatok, mezőnyjátékkal teltek a percek, helyzetek nélkül. Egy óra játék után még mindig döntetlen volt az állás, erre a 15 percre nem lehettek büszkék a csapatok 

A 65. percig kellet várni az első nagy helyzetre ebben a játékrészben, jobb oldali szabadrúgás után Van Dijk érkezett, és lőtte a kapura a labdát 7 méterről, de Pickford nagy bravúrral védett.

Ezt követően ismét nem a játéké volt a főszerep, sokkal inkább a színészkedéseké, így az utolsó negyedórához érkezve még mindig 1-1-et mutatott az eredményjelző. A 78. percben ismét Xavi Simons villant, de nem jól találta el a labdát 15 méterről, így Pickford könnyedén hárított. 

A 79. percben jobb oldali beadást követően Saka lőtt a kapuba, a partjelző azonnal lest jelzett, a VAR vizsgálta az esetet, végül a centizgetések után érvénytelenítették a találatot. 

A 88. percben Palmer dönthette volna el a meccset, de 15 méterről jócskán kapu fölé lőtt. 

A 91. percben aztán jött a dráma, a csereként beálló Ollie Watkins lerázta a védőjét, majd 7 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot kiszorított szögből (1-2). 

Újabb gól pedig már nem esett, így Spanyolország után Anglia jutott a vasárnapi fináléba. 

Eredmény, elődöntő
Hollandia - Anglia 1-2 (1-1)
Dormund, Signal Iduna Park, 60926 néző, v.: F. Zwayer
gól: X. Simons (7.), ill., Kane (18.), Watkins (91.)

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 

 

Mindent egy helyen az Eb-ről