A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
HUNMagyarország
19:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban címvédő Ferencváros a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a brazil Kady Borgest az orosz élvonalbeli Krasznodar együttesétől.

Isaac Pappoe és Raul Gustavo után újabb játékossal erősítette meg a keretét bajnoki címvédő Ferencváros. A Fradiban folytatja pályafutását a brazil Kady Borges - számolt be a Fradi.hu.

Kady Borges
Kady Borges a Fradi legújabb igazolása
Fotó: fradi.hu

Nagy bejelentés tett a Fradi

Kady Iuri Borges Malinowski 1996. május 2-án született Curitibában. A helyi csapatban, a Coritibában kezdett futballozni. A felnőttek között 2016-ban mutatkozott be, és 2019-ig erősítette szülővárosa együttesét, igaz, többször is kölcsönadták. A támadó középpályás 2019-ben Portugáliába, az Estorilhoz szerződött, de egy év után országon belül váltott, és a Vilafranquenséhez került. Itt 33 mérkőzésen öt gólt lőtt és egy gólpasszt adott, teljesítményével pedig felkeltette az azeri sztárcsapat, a Qarabag figyelmét, amely 2021-ben leigazolta.

Borges fantasztikus 2021/22-es szezont futott. A Qarabaggal megnyerte az azeri bajnokságot és a kupát, sőt, 12 találatával gólkirály lett. A ferencvárosi szurkolók is emlékezhetnek rá, ugyanis a 2022/23-as Bajnokok Ligája selejtezőjében tagja volt az azeri csapatnak, amely 4-2-es összesítéssel búcsúztatta a Fradit. Abban a Qarabagban játszott az az Owusu Kwabena is, aki azóta már a Ferencváros futballistája.

Kady Borges két év alatt összesen 75 mérkőzésen 28-28 gólt és gólpasszt jegyzett az azeri együttesben, 2023 telén viszont Oroszországba, Cristian Ramírez korábbi csapatába, a Krasznodarba igazolt. Az elmúlt másfél évben 44 tétmeccsen hétszer volt eredményes négy gólpassz mellett.

Érdekesség, hogy Borges apai nagyapja révén lengyel származású. A brazil játékos 2022 novemberében elindította a honosítási eljárást a lengyel állampolgárság megszerzése érdekében, mert korábban kijelentette, hogy a lengyel válogatottban szeretne szerepelni.

"Kady-t nem kell senkinek sem bemutatni, hiszen nem is olyan rég személyesen is megtapasztalhattuk, hogy milyen képességekkel rendelkezik, a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-selejtezők alkalmával láthattuk őt a mieink ellen játszani. 

Ő egy nagyon dinamikus játékos, aki a pálya utolsó harmadában folyamatos gólveszélyt jelent, akár az előkészítéseivel, akár a saját helyzeteivel. Egy nemzetközi szinten is tapasztalt játékosról van szó, aki tudja, milyen egy selejtezősorozatban nyomás alatt teljesíteni. Azt várjuk tőle, hogy mihamarabb beilleszkedik, és már az első perctől kezdve nagy segítségünkre lesz a támadó harmadban"

 – mondta az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás az új igazolásról.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!