Névmutató - (Magyarország)

 

Darvas József (1912-1973)

Orosházán született, az elemi, majd a polgári iskola után 1932-ben elvégezte a kiskunfélegyházi tanítóképzőt, de állást nem kapott. Budapestre ment, ahol könyvügynök, lapkihordó és kovácssegéd lett. Saját későbbi vallomása szerint már 1931-től kapcsolatban volt az illegális kommunista párttal, 1933-ban letartóztatták, hazatoloncolták, öt évig rendőri felügyelet alatt állt.

Verseit 1932-től, novelláit 1934-től közölték a különböző baloldali lapok (családnevét is ekkor - 1932-ben - magyarosította). Felfogására Ady, Móricz és Szabó Dezső eszmeisége együtt hatott a marxizmussal. Munkáiban ("Vízkereszttől Szilveszterig", "Fekete kenyér", "Egy parasztcsalád története") a népiek új realista stílusát ötvözte a szocialisztikus, dokumentarista - helyenként naturalista - látásmóddal. Kapcsolatba került a népi írói mozgalommal is. 1936-1937-ben Vértes Györggyel együtt szerkesztette a "Gondolat-ot, 1937-ben tagja a Márciusi Frontnak, írt a "Válasz"ba és a "Kelet Népé"-be. 1938-ban a "Szabad Szó", 1940-1944-ben a "Kis Újság" munkatársa lett.

1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság szervezésében, megjelent és felszólalt az 1943-as szárszói találkozón. A német megszállás után bujkálnia kellett. Szociográfiai és vallomásos elemeket keverő, 1945-ben megjelent könyvében ("Város az ingoványon") radikálisan szembefordult a két világháború közötti Magyarország minden jelenségével - részben saját korábbi nézeteivel is -, és az új hatalom föltétel nélküli támogatója lett. 1945-től a Nemzeti Parasztpárt alelnöke volt, 1949-ig ő szerkesztette a párt lapját, a "Szabad Szó"-t. 1949-ig az Országos és a Budapesti Nemzeti Bizottság tagja, részt vett a fővárosi törvényhatósági bizottság munkájában is. 1945. áprilisban bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, haláláig parlamenti képviselő volt. A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság elnöke. 1947-1950-ben építésügyi, 1950-1951-ben vallás-és közoktatásügyi, 1951-1953-ban közoktatásügyi, 1953-1956-ban népművelési miniszter volt. 1951-1954-ben a Magyar Írók Szövetsége elnöke. A szépírással fölhagyott, akkori cikkeit ("Új népért, új kultúráért", 1956) a voluntarista kulturális politika támogatása és kiszolgálása jellemezte, 1954 őszén a Nagy Imre körül csoportosulók reformszándéka ellen ő írta a hírhedt "túllicitálókról" szóló cikket.

1956. október 28-án a nyílt utcán majdnem megverték. A forradalom leverése után a Kádár-kormány támogatója lett, 1957-ben belépett az MSZMP-be, és tagja lett az Irodalmi Tanácsnak. 1957-1959-ben Tolnai Gáborral együtt a "Kortárs" szerkesztője, ugyanebben az időben a Hunnia Filmstúdió igazgatója. 1959-ben megválasztották a hatalmi szándékkal és ellenőrzéssel újjászervezett Írószövetség elnökévé, tisztségét haláláig betöltötte. 1960-ban a Hazafias Népfront Országos Tanácsa alelnökévé választották, 1972-ben tagja lett az Elnöki Tanácsnak is. Újabb műveiben ("Kormos ég", "Hajnali tűz") a párt álláspontját próbálta irodalomra fordítani, majd megkísérelte az őszintébb számvetést is ("Részeg eső").
Életének utolsó esztendeiben már igyekezett megvédeni a népi mozgalom értékeit, részt vett az 1973-as szárszói megemlékezés szervezésében, támogatta a fiatal írókat, s szorgalmazta a valóságföltáró szociográfiai műveket is; 1968-ban ő hívta életre a "Magyarország felfedezése" sorozatot. Kétszer kapott Kossuth-díjat (1956, 1960).

Dobi István

1898. december 31-én született Szőnyben. Szegényparaszti származású, gyerekkorában napszámosként dolgozott. Harcolt az I. világháborúban, majd a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben, Szolnoknál román fogságba esett. Hazatérése után kubikos- és napszámosmunkát végzett. Kapcsolatba került a szakszervezeti mozgalommal, belépett a Földmunkások Országos Szövetségébe és a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. 1930-ban az MSZDP szőnyi elnöke lett, de 1936-ban átlépett a Független Kisgazdapártba. Támogatásukkal jutott álláshoz a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamaránál. A párt szervezőtitkára lett, és bekerült a nagyválasztmányba. 1941-ben a Parasztszövetség országos titkárává választották. 1943-tól 1947-ig a Földmunkás Szakosztály elnöke, valamint a Kisgazdapárt ügyvezető elnöke. 1944-ben, az német megszállás után bekapcsolódott a magyar pártok antifasiszta szövetségének, a Magyar Frontnak a munkájába. 1945. november 15-én a Tildy-kormány államminiszterévé nevezték ki. 1946. február 23. és november 20. között földművelésügyi miniszter, 1946 novemberétől államminiszter, majd ismét az FM élére kerül. Tagja lett a kisgazdapárti képviselők ellen emelt vádak kivizsgálására felállított öttagú bizottságnak. 1947 májusában a Kisgazdapárt elnökévé választották.

1948. december 10-től 1952. augusztus 14-ig miniszterelnök. 1949-től a Magyar Függetlenségi Népfront alelnöke. 1952. augusztus 14-től 1967-ig az Elnöki Tanács elnöke. 1956. október 24-én ő nevezte ki a Nagy Imre-kormányt. A forradalom napjaiban nem hagyta el az Országház épületét. A második szovjet intervenciót követően lényegében egyedül gyakorolta az Elnöki Tanács jogait: 1956. november 7-én alkotmányellenesen mentette fel a Nagy Imre-kormányt és nevezte ki a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány tagjait. 1957-ben a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökévé választották. 1959-ben formálisan is belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. Az MSZMP VII. kongresszusán beválasztották a Központi Bizottságba. 1961-ben Nemzetközi Lenin-békedíjat, 1967-ben A Szocialista Munka Hőse kitüntetést kapott. 1968-ban kinevezték az Országos Szövetkezeti Tanács elnökévé. 1968. november 24-én hunyt el Budapesten.