Felmentették a Lost sztárját

Vágólapra másolva!
A Lost-sztárok közül a harmadik letartóztatott, Adewale Akinnuoye-Agbaje könnyebben megúszta, mint két társa: a bírósági eljárás során felmentették.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, a sikersorozatban Mr. Ekót játszó színészt a Hawaiin található Waikikiben kapta el egy igazoltató rendőrtiszt. Kiderült, hogy Akinnuoye-Agbajének nem volt jogosítványa, ráadásul nem is engedelmeskedett a rendőr utasításainak, így az kénytelen volt letartóztatni. A színész mintegy hat órán át ült börtönben, amíg valaki letette érte az ötszáz dolláros óvadékot.

A bírósági tárgyalás időpontját szeptember 26-ára tűzték ki, ahol aztán különös fordulatot vettek az események: az ügyvéd ugyanis kerek perec bebizonyította, hogy Akinnouye-Agbajének márpedig van jogosítványa. Ezzel nem nagyon lehet ellenkezni, a színészt úgyszólván a semmiért tartóztatták le - így a bíróság most természetesen elejtette a vádat.

Nem járt ilyen jól annak idején a színész két kollégája, a sorozatban Libbyt játszó Cynthia Watros, illetve az Ana-Lucia Cortez bőrébe bújt Michelle Rodriguez. Mindkét hölgyet ittas vezetés miatt tartóztatták le, Watrosnak kilencven napra elvették a jogosítványát, plusz több mint háromszáz dolláros büntetést kellett fizetnie; Rodriguez - korábbi, hasonló jellegű kihágásai miatt - pedig öt napot ült börtönben.