Nyílt világú lesz az újragyártott The Witcher

the witcher videojáték
The Witcher: Enhanced Edition
Vágólapra másolva!
Közben a CD Projekt minden idők legjobb harmadik negyedévét zárta.
Vágólapra másolva!

Október végén rengeteg régi és új rajongó kellemes meglepetésére a CD Projekt bejelentette, hogy a Fool's Theory fejlesztőcéggel együttműködve újrafejleszti az első The Witcher-játékot. Ez volt a lengyel vállalat első terméke, és ugyan fantasztikus világgal rendelkezett, de kissé körülményesnek bizonyult, így a mechanikailag és vizuálisan modernizált verziójával talán megkaphatja a neki járó elismerést.

The Witcher: Enhanced Edition Forrás: CD Projekt Red

A CD Projekt által frissen kiadott harmadik negyedéves üzleti jelentésből úgy tűnik, hogy a vártnál komolyabb ráncfelvarrást kaphat a játék, a dokumentumban „történetközpontú, egyjátékos, nyílt világú szerepjátékként" hivatkozik rá. Ugyan a The Witcher történetének minden fejezete viszonylag nagy és szabadon bejárható pályákon játszódott, de a nyílt világúságnak csak a benyomását keltette, ténylegesen egy aránylag lineáris szerepjáték volt.

A CD Projekt jelentésének további érdekessége, hogy 54 millió dollár bevétellel és 20 millió dollár profittal minden idők legjobb harmadik negyedévét zárta. A rekord eredmény a Netflixre készült Cyberpunk: Edgerunners animének köszönhető, a rajta felbuzdult nézők vettek 2 millió példányt az alapjául szolgált Cyberpunk 2077-ből, így szeptember végére már 20 millió eladott kópiánál járt a játék.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!