Megoldódott a Windows 11 wifis hibája

laptop nő home office
Vágólapra másolva!
A Microsoftnak egyelőre csak tünetileg sikerült kezelnie az üzemzavart.
Vágólapra másolva!

Kritikus problémát okozott egyes felhasználóknál a Windows 11 decemberben kiadott összegző frissítése, a telepítését követően egyes számítógépezők nem tudtak felcsatlakozni többé jellemzően a munkahelyük vagy az iskolájuk wifi-hálózatára.

Ha sikerül valahol máshol felcsatlakozni az internetre, akkor magától érvényre kerül a gondot megoldó szabályfrissítés Forrás: Shutterstock

Az otthoni felhasználókat szerencsére ritkán érintette a hiba, csak az olyan nagy kiterjedésű hálózatok esetén állt fenn az üzemzavar, amelyeknél az üzemeltetők egy specifikus hitelesítési protokollt használnak, hogy a PC-k képesek legyenek zökkenőmentesen váltani a vezeték nélküli hálózatot alkotó hozzáférési pontok között.

A Microsoft most a Known Issue Rollback funkción keresztül kikapcsolta az összegző frissítés azon módosítását, amely kiváltotta a csatlakozási hibát. A szabálymódosítást 24 órán belül automatikusan alkalmazzák a Windows 11-es számítógépek, már ha képesek felcsatlakozni az internetre.

Legfeljebb újra kell indítani azokat, ezzel kiváltható a szabályfrissítések keresése.

Ha nem sikerül az internetre csatlakoztatni egy érintett PC-t, akkor el kell távolítani a Gépház alkalmazásban lévő Windows Update kezelőfelületen keresztül a hibát okozott KB5032288 frissítést, a későbbi újratelepítését követően elvileg nem jön elő újból a wifis csatlakozási probléma.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!