Jönnek a felhőben futtatható PS5-játékok

sony playstation 5 ps5 játékkonzol videojáték gamer gaming
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Első körben csak a kérdéses konzolról lesznek elérhetőek.
Vágólapra másolva!

Jelentős fejlesztést kapnak még október során a legdrágább PlayStation Plus Premium havidíjas előfizetéssel rendelkezők, egy PlayStation 5 konzol megléte esetén legkésőbb a hónap végéig elérhetővé válik számukra a gépükre készült játékok felhőből való futtatásának lehetősége.

4K felbontás választása esetén legalább 38 Mbps sebességű netkapcsolatot ajánl a Sony Forrás: JESHOOTS / Unsplash

A Sony szerint az interneten át streamelhető PS5-játékok köre folyamatosan bővül majd, akár 4K-ban és 60 képkockás sebességgel is elérhetőek lesznek. Az induláskor támogatott játékok körét nem tisztázta a vállalat, de a PlayStation Plus Premium részét képező játékbérlőben lévők mellett olyan címekkel is szórakozhatnak majd a gamerek, amelyeket egyéb módon megvásároltak a konzuljukra.

A bejelentés további érdekes, azonban tisztázatlanul hagyott eleme, hogy a Sony szerint a PS5-re készült játékok felhős futtatásához csak a kezdetekben lesz szükség PlayStation 5 konzolra. Ebből fakadóan a jövőben más típusú eszközökre is streamelhetőek lesznek a termékek, potenciálisan mobileszközök, számítógépek, továbbá a PlayStation 4 jöhet szóba.

A PlayStation 5-re készült játékok felhős futtatásához szükséges PlayStation Plus Premium óriásit drágult szeptemberben, havi számlázással 6000 forintba, negyedévessel 17 800 forintba, évessel pedig 54 ezer forintba kerül. Az új funkciója elsőként Japánban válik elérhetővé október 17-én, utána október 23-án Európában fog debütálni, végül pedig október 30-án az észak-amerikai gamerek is megkapják.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!