Megbüntették Berlusconit a Big Brother miatt

Vágólapra másolva!
Az olasz miniszterelnök tévétársaságára kisebb pénzbírságot róttak ki a valóságshow itáliai változatában bemutatott szexjelenetek miatt.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Az olasz médiahatóság szerint Silvio Berlusconi érdekeltsége, a Canale 5 kereskedelmi csatorna főműsoridőben, a közös családi tévézés időszakának számító órákban olyan képeket sugárzott, amelyek károsak lehetnek a kiskorúakra. A szabályszegésért a médiatestület közel két és fél millió forintnak megfelelő euróra büntette a Canale 5-t, amely mellett Berlusconi két másik csatornát is birtokol.

A felügyelet azt kifogásolta, hogy a miniszterelnök tévéjén sugárzott helyi Big Brother-változatban már kora este leadták a műsor szexjeleneteit. A nem gyerekeknek való epizódért kiszabott büntetés az első az olasz BB történetében, amely azonban korábban is többször sugárzott hasonló képeket, hasonló műsorsávban - írta az Ananova.

Giuseppe Sangiorgi, az itáliai televízió bizottság elnöke kezdetben a két és fél millió forintosnál nagyobb bírságra gondoltak, de az eset jelentőségét vitató televízió érveit figyelembe véve végül a nyilvánosságra hozott összegnél maradtak.