Uzsorást és kismacskát is alakítottak egykor a megasztárosok, x-faktorosok

2010.11.11. 11:55

Bár tehetségkutató műsorokként elvileg friss arcokat kellene felfedezniük, mind az X-Faktor-ban, mind a Megasztár-ban találkozhatunk olyanokkal, akik korábban bemutatkoztak már a közönségnek. Vastag Csabát a zene.hu már 2008-ban az év musicalénekesének választotta, a Nyári-lányok 12 éve a Dáridó-ban kiscicaként daloltak, Szabó Mariann egy ideig az Unisex énekesnője volt, Tolvai Renáta pedig Romániában lépett fel zenés műsorokban. Nézze meg videóinkat!  

Vastag Csaba

A veszprémi Petőfi Színházban hét évet töltött táncosként, majd Mészáros Árpád Zsolttal, illetve a rapszínházzal vett részt számos előadásban. A zene.hu már 2008-ban a legjobb magyar musicalénekesnek (egyszersmind a negyedik legjobb magyar énekesnek) választotta, és a Tv2 Popdaráló című műsorából is ismerhette a közönség. Feltűnt a Barátok közt-ben is, ő játszotta az Ökrös Jenő nevű uzsorást, akinek Kinga tartozott egy csomó pénzzel - az alábbi videón épp ezt próbálja behajtani.


--------------------------------------

Nyári-lányok

A külön induló Nyári-nővéreket az X-Faktor produkciója tette egybe, hogy csapatként Malek Miklós mentorsága alatt induljanak, Summer Sisters néven, hátha így eladható a duett külföldre is. A lányok azonban nem először szerepeltek együtt, van róluk felvétel a weben a Magyar Televízió 2004-es, karácsonyi adásából is, de ennél is érdekesebb egy 1998-as lelet, amelyben Edit és Aliz még egészen kicsik, és Lagzi Lajcsi felkonferálása után a Dáridó-ban egy dalt adnak elő a Macskák-ból.


--------------------------------------

Szabó Mariann

Az X-Faktor-ból legutóbb kiesett lány gyermekkora óta énekel, a táncművészeti főiskolán koreográfusnak tanult, Gór Nagy Mária Színitanodájában pedig színész minősítést szerzett. Egy barátjával együtt már a brit X-Faktor-ban is kipróbálta magát, de ott csak a második fordulóig jutott. Itthon viszont már korábban is ismerhette őt a közönség, egy ideig ugyanis az Unisex együttes énekesnője volt - azóta kilépett ugyan a zenekarból, de egy videoklipre így is futotta. Vele készült interjúnkat itt olvashatja.



--------------------------------------

Takács Nikolas

A Szlovákiából, Galántáról származó fiú 2005-ben érkezett Magyarországra, hogy a Kőbányai Zenei Stúdióban tanuljon, az X-Faktor előtt pedig már magántanárként tanított éneket. Tavaly már megjelent egy videoklipje, Egy igazi szó címmel, amelyet ráadásul három nyelven, a magyar mellett angolul és szlovákul is leforgattak - mégsem ért el különösebb sikert, elmondása szerint már kis híján fel is adta, hogy sztár váljon belőle. 


--------------------------------------

Tolvai Renáta

A nagyváradi lány öt éve jár egy helyi művészeti iskola könnyűzene szakára, és a Megasztár előtt is több versenyen szerepelt már szép eredménnyel: a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok által szervezett Eurorégiós Dalversenyen első helyezést ért el, egy Mamaiában rendezett fesztiválon pedig második lett. A román nézők több zenés műsorban láthatták már, így az alábbi, 2008-as felvételen is. Vele készült interjúnakt itt olvashatja.


--------------------------------------

Csonka Andreas

Ő sem a Megasztár-ral kezdett zenélni, Mr. Andreas néven több videó található róla a megosztókon. Első klipjével a rasszizmusról, az elkülönítéstől, a származás miatti hátrányról énekel, ezt a komáromi tévé mutatta be. Érdekesség, hogy feltűnik benne az ábrándos tekintettel tapsoló Vágó István, illetve a Romantic együttesből Kunovics Katinka.


--------------------------------------

Janicsák Veca

Ismerték már őt a csatornánál, mert indult már az RTL-es Csillag születik-ben is, 2007-ből vannak róla felvételek az interneten. Az alábbi videó 2008-as, Budapesten készült, egy szabadtéri fellépésen Consuelo Velázquez világslágerét, a Bésame mucho-t énekli spanyol refrénnel, magyar és picit nehezen érthető spanyol szöveggel.


--------------------------------------

Kökény Attila

A Megasztár énekesét Presser Gábor az új Zámbó Jimmynek nevezte, és a két előadó között nemcsak hangi adottságban, érzelmességben van hasonlóság, de abban is, hogy mindketten bárokban, lokálokban kezdtek el zenélni. Kökény aztán hajókon fordult meg, az alábbi amatőr felvételen pedig Danó Jenőt kíséri zongorán.