Magyar sztárok, akik őszintén meséltek anyagi gondjaikról

Magyar sztárok, akik őszintén meséltek anyagi gondjaikról
Vágólapra másolva!
Tóth Andi nemrégiben vallotta be, hogy anyagi gondokkal küzd, egyedül nem tudja eltartani magát, többek közt emiatt is döntött úgy, hogy összeköltözik a párjával. Nem ő az egyetlen a magyar sztárvilágban, aki pénzügyi problémákról mesélt, korábban Gregor Bernadett, Balássy Betty és Horváth Tamás is beszámolt nehéz anyagi helyzetéről, de mint kiderült, Somló Tamás özvegye is problémákkal küzd.
Vágólapra másolva!

Somló Tamás özvegye, Gyöngyvér

Hiába tartozott az ország első számú művészei közé Somló Tamás, özvegye állítja, nem dúskált a pénzben.

"Kevesen tudják, de nagyon sok anyagi nehézségünk volt Tomival, akkor is, ha az ország egyik legnagyobb zenészéről beszélünk. Sokáig gyerekágyra sem telt, amikor Lili született, sőt, az első kisruhái használt ruhák voltak. Szóval korántsem volt szó olyan gazdagságról és gondtalanságról, amit az emberek feltételeztek. Igencsak lassan indult be az, hogy mi mindent meg tudjunk adni a lányunknak, amit szeretnénk" - mesélte tavaly.

Forrás: TV2 Mokka

"Már nem tudok Lilinek megadni mindent, amit szeretnék. A legjobban az fáj, hogy míg más gyermeknek nyűg, addig az én lányom szeretne, sőt, kéri, hogy zongoratanárhoz járhasson, de ezt nem tudom neki biztosítani" - árulta el.