Túl a mélyponton a tévés reklámpiac

Koronavírus, vírus, televízió, tv, tévé, karantén, TV, netflix, tévézés, házimozi, Tévézés a karantén idején, tévézési szokások, trendek, tévéző emberek, távirányító, karantén
Tévézés a karantén idején
Vágólapra másolva!
Bár a koronavírus-járvány miatt a tavaly ilyenkori mintegy negyvenezer szpothoz képest idén júniusban bő harmadával kevesebb reklám volt a tévében, ez a szám májushoz képest mégis hétezerrel több – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által, az e heti ülésen elfogadott új hatósági tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A televíziós hirdetési piac koronavírus-járvány alatti átalakulását vizsgáló, a Médiatanács által elfogadott NMHH-tanulmánysorozat legfrissebb havi jelentése kimutatta: 2020 júniusában 22-28 ezer, míg tavaly ugyanekkor 38-41 ezer reklámszpotot adtak közre. Ezen belül az új reklámfilmekből azonban idén júniusban szinte ugyanannyi jelent meg (361 vs. 371 darab).

Fotó: Polyák Attila - Origo

Összességében ugyan megállt a folyamatos csökkenés, májushoz képest pedig némi emelkedés is észlelhető, de a mutatók az egy évvel korábban tapasztaltakhoz képest még mindig alacsonyak. A vizsgálat 76 magyar nyelvű televíziós csatornát fed le és napokon belül olvasható lesz az NMHH honlapján.