Minden eddiginél nagyobb lesz a feszültség az Ázsia Expressz döntőjének hetén

Ázsia Expressz
Vágólapra másolva!
Sosem látott feszültségre és izgalmakra számíthatnak az Ázsia Expressz negyedik évadának nézői, ugyanis elérkezett a döntő hete, legalábbis Kucsera Gábor és Hegyes Berci szerint, akik egyelőre több részletet nem árulhattak el, de a műsor beharangozói alapján igazuk lehet, ugyanis olyan párosok is összevesznek, akik között eddig nem volt probléma.
Vágólapra másolva!

Összeállt a négy döntős páros az Ázsia Expressz negyedik évadában, melyből legutóbb Nagy Alekosz és Varsányi Réka távoztak. Így Hegyes Berci és Vánger Fanni, Kucsera Gábor és Tóth Dávid, Pető Brúnó és Kempf Zozó, valamint Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla vághatnak neki a döntő hetének.

Kucsera Gábor és Hegyes Berci a közösségi oldalaikon már elárulták, hogy hatalmas feszültségre, váratlan fordulatokra lehet számítani, és kétség kívül a legizgalmasabb hét az utolsó hét volt számukra a játék során. A műsor mai előzeteséből ez már sejthető, ugyanis a két modell, Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla is csúnyán összevesznek, kiabálnak egymással egy feladat miatt.