Utolsó esélyt kapott a drogos magyar énekesnő

Vágólapra másolva!
Megúszhatja a börtönt a drogos magyar énekesnő, de ahhoz szigorú feltételeket kell teljesítenie - írta a Blikk.
Vágólapra másolva!

Mint ahogy több cikkben írtunk róla, miután feladta dílereit, és együttműködik a rendőrséggel, felfüggesztették a büntetőeljárást a drogos énekesnő ellen. A Blikk szerint most egy utolsó esélyt kapott, mivel vállalta az elterelést, ami fél évig tart. Ez idő alatt a hatóságok által kijelölt addiktológussal kell rendszeresen találkoznia, és egyéni elbeszélgetéseken, terápiákon részt vennie.

Ám egyetlen alkalmat sem hagyhat ki, különben rács mögé kerülhet.

A magyar énekesnő egyik ismerőse a lapnak azt mondta, úgy tudja, hogy elkezdte az elterelési programot, amely a törvény szerint legalább féléves. Belátta, hogy ez az egyetlen lehetősége arra, hogy megússza a büntetést, de reméli, nemcsak emiatt választotta ezt, hanem

a kezelés meg is adja számára azt a segítséget, amire szüksége van.

A fiatal énekesnőt október végén az otthonából vittek a mentők rendőri kísérettel kórházba vágásokkal a karján, kábult állapotban, ami – mint később kiderült – kábítószer-fogyasztás miatt volt. Az előadó ellen rendőrségi eljárás indult, az otthonát nyomozók drogkereső kutyákkal együtt kutatták át, majd elindult a dílerek felderítése is. A sztár azonban együttműködő volt, vallomást tett, amely alapján további gyanúsítottak nevei vetődtek fel, köztük az alvilág igen veszélyes, befolyásos tagjai is, akik bosszút akarnak állni az énekesnőn, akire vérdíjat tűztek ki.

Címlapi képünk illusztráció!