Drávucz Rita ahogyan korábban az élsportban, most párjával együtt kislányuk, Flóra gyógyulásán is gőzerővel dolgozik. A WonderFlora & CMT Alapítványt 2020-ban hozták létre. A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága támogatásával Bajnokok a bajnokokért elnevezésű jótékonysági aukciót szerveztek korábban, amit számos élsportoló is támogatott: Szoboszlai Dominik, Schäfer Dominik, Kopasz Bálint, Kapás Boglárka és Szabó Gabriella is azonnal a jó ügy mellé álltak. Most a zenészek, celebek szeretnék segíteni Flórát. Óvádi László döntött úgy, hogy jótékonysági futball mérkőzést rendez.
Vannak olyan emberek, akikhez bármikor tudok fordulni, ha segíteni kell.
Az elsők között vannak mindig Curtis és Várkonyi Attila is. Ha valahol együtt vagyunk, mindig megy a zrika, hisz köztudott rólunk, Curtis Atti és én Újpest, Várkonyi Atti pedig Ferencváros szurkoló. Hát így jött létre a program egyik mérkőzése: Curtis és barátai - DJ Dominique és barátai küzdenek meg egymással a jó ügy érdekében most vasárnap" – írta Facebook oldalán az esemény szervezője.
Curtis csapattársa lesz többek között Marics Peti is.
Ez természetes, hogy rögtön igent mondtunk, amióta én is édesapa vagyok, különösen érzékeny vagyok erre.
Én nem tudtam a találkozón ott lenni, mert az ikonnal, Horváth Charlie-val forgatunk videóklipet. De nagyon-nagyon készülünk, és gyertek el vasárnap minél többen, mindenkit várunk szeretettel - hivatkozott Curtisre a Bors.
Végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki segít, és felemelő, ahogy Óvádi Laci és Curtisék megszervezték ezt a meccset
– mondta az édesanya. „Flórának egy komplex nem elérhető rekonstrukciós ortopédiai műtétre van szüksége ahhoz, hogy erősen deformált lábai ismét megfelelő helyzetbe kerüljenek, talpai lekerüljenek a földre és fájdalom nélkül, akár a segédeszköz elhagyásával, stabilan tudjon sétálni.
A műtét ára átszámítva 61 millió forint. Alapítványunkkal célul tűztük ki, hogy megismertessük ezt a genetikai rendellenességet, továbbá Flórának és társainak segítséget nyújtsunk.
Hiszünk a csodákban, szeretnénk bebizonyítani, hogy egy támogató közösség nagy dolgokra képes" – folytatta Drávucz Rita, világ- és Európa-bajnok vízilabdázónő.