Váratlan fordulat Kulcsár Edina negyedik terhességében

Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Kulcsár Edina a negyedik gyerekét várja, hiszen rapper férje győzködte őt, hogy nagyon szeretne még egy kistestvért a kislányuknak. Mint kiderült, elsősorban az volt G.w.M vágya, hogy az egykori szépségkirálynő egy kisfiúval ajándékozza meg őt, és eddig úgy tűnt, sikerrel jártak.
Vágólapra másolva!

Már jó ideje találgattak arról, vajon Kulcsár Edina ismét terhes-e, vagy sem, hamarosan kiderült, hogy nem alaptalanok a pletykák, valóban negyedik gyerekével várandós az egykori szépségkirálnyő. Eleinte többen is arra lettek figyelmesek, hogy hiába a sok edzés, a háromgyerekes édesanya inkább hízott, ezt pedig bő ruhákban igyekezett takargatni. Az egykori szépségkirálynő akkor még nem reagált a pletykákra, azonban férje, G.w.M egy videóban elszólta magát, így kénytelenek voltak hamarosan elismerni, hogy érkezik a második közös gyerekük úgy, hogy a kis Amara még csak májusban lesz egyéves.

Kulcsár Edina már azt is elárulta azóta, hogy a terhessége negyedik hónapjában jár, így nagyjából augusztusban születhet meg a rapperrel közös második gyereke, és úgy tűnik, hogy édesapja kívánsága szerint kisfiú. Már sokan találgatták a baba nevét is, de az egykori szépségkirálynő nem akarta elárulni, mire esett a választásuk, ugyanúgy fogalmazott, mint kislánya, Amara esetében, hogy igazán különleges névvel készülnek. Ez azonban lehet, most változni fog, ugyanis van, akinek meggyőződése az, hogy Kulcsár Edina nem kisifút, hanem kislányt vár, ugyanis gyanúsan kerekedik a terhes hasa.

Biztos, hogy kisfiú? A hasad formájából láthatóan szerintem kislány lesz. 

Tudom, hülyeség, de sokan a has formájából is meg tudják mondani. Mikor Amarát vártad, akkor is írtam, hogy tuti kislány lesz, nem tudom, emlékszel-e. Hát most majd amikor megszületik, akkor fog kiderülni a tippem, hogy szerintem ő is kislány lesz" - idézi a Bors Kulcsár Edina egy lelkes követőjét, aki valószínűleg tapasztalatból gondolja, hogy a modell újra kislányt hord a szíve alatt.

Bár erre a felvetésre Kulcsár Edina nem reagált, helyette megtették a követői, így kisebb vita alakult ki a témáról, olyan is volt, aki azzal érvelt, hogy a genetikai teszt alapján nem tévedhetnek a születendő gyerek nemével kapcsolatban, és a házaspár korábban elárulta, hogy hasonló vizsgálat állapította meg, hogy kisfiuk születik.