Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Itt a bizonyíték, hogy válik Jennifer Lopez és Ben Afflek - megdöbbentő fotó

Jennifer Lopez és Ben Affleck így érkeztek meg a 2024-es Golden Globe-gálára
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Jennifer Lopez és Ben Affleck közel húsz év után találtak újra egymásra, azonban egyre több jel utal arra, hogy végleg vége a házasságuknak.
Vágólapra másolva!

Jennifer Lopez és Ben Affleck közel húsz év után találtak újra egymásra 2021-ben, és még ugyanebben az évben össze is házasodtak. Azonban most úgy tűnik, hogy másodszorra is válságba került a kapcsolatuk, bár az utóbbi napokban mindent elkövetnek, hogy eloszlassák a kételyeket ezzel kapcsolatban, azonban eddig nem sok sikerrel.

Az első pletykák abból adódtak, hogy kiszivárgott, Jennifer Lopez már új ingatlanokat nézeget férje, Affleck nélkül, akivel állítólag már külön is költöztek egymástól. Az énekesnőt Los Angeles-i riporterek vették észre, amikor Beverly Hillsben nézett meg pár házat régi producertársa, Elaine Goldsmith-Thomas társaságában. A pár egyik közeli ismerőse nemrég úgy nyilatkozott, hogy Lopez és Affleck egyre többet veszekednek, ráadásul amíg a férfi Los Angelesben forgat, addig Lopez New Yorkban dolgozik, ez az, ami sok konfliktust eredményez köztük az utóbbi időben.

A könyvelő című film második részének forgatásán Affleck igyekezett elbújni a kíváncsi lesifotósok elől, azonban az egyik nap érdekes dolgot örökítettek meg. A színész megpróbált gyorsan beszállni az autójába, látszódott rajta, hogy nagyon feszült, valamint szemmel láthatóan nem viseli már a jegygyűrűjét. Habár megpróbálta eltakarni a kezeit, a fotó sok mindent elárul. 

A rajongók mindenesetre egyre jobban aggódnak, ugyanis nagyon közel áll ahhoz a sztárpár, hogy bejelentsék, hogy valóban elválnak, legalábbis minden jel egyértelműen erre utal - írja a Page Six. 

Ben Affleck, amerikai színész, BenAffleck, levette a gyűrűjét, illusztráció
Fotó: Northfoto/TheImageDirect.com
image

 

Jennifer Lopez reakciója is beszédes

Az énekes-színésznő nemrég Mexikóban járt, ahol új filmjének, az Atlasnak volt a sajtótájékoztatója, a pódiumbeszélgetés után pedig az újságírók feltehettek neki néhány kérdést, ahol azt is megkérdezték, hogy valóban igazak-e a pletykák, miszerint színész férjével valóban a válásra készülnek-e.

Lopez kellemetlenül érezte magát, majd egy rövid idő után meglepő választ adott:

"Te jobban tudod" - hangzott el. 

A sztár ezt követően zavartan elmosolyodott és a műsorvezető felé fordult, jelezve, hogy lezártnak tekinti a kérdést. A kínos esetről videó is készült, ami azóta az internetet is bejárta. Többen úgy gondolják, hogy a sztár reakciója sokat mondó volt, és valóban igazak a hírek, miszerint közel kerültek a végleges szakításhoz

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről