Ausztria
ÉLŐ
Franciaország

Megvannak a Next Top Model Hungary döntősei

Vágólapra másolva!
Hamarosan véget a TV2 népszerű modelles műsora: a jövő héten kiderül, ki lesz a Next Top Model Hungary győztese.
Vágólapra másolva!

Jövő vasárnap este véget ér a Next Top Model Hungary, a fináléba négyen jutottak be, közülük kerül majd ki a győztes. Ördög Nóra műsorvezetésével március 17-én került először adásba a Next Top Model Hungary, ami  azóta minden héten vasárnap este, főműsoridőben, azaz 20 órától látható a TV2 műsorán. Az eredeti formátum az Egyesült Államokban 24, Németországban 17, és a világ több mint húsz országában további 70 évadot élt meg. A műsort a magyar tévénézők is nagyon szeretik, sokan követik hétről hétre a modellek kihívásokkal teli napjait. 

Mint írtuk, hatalmas drámák, sírás, könnyek, ugyanakkor büszkeség és boldogság jellemezte a Next Top Model Hungary elődöntőjét. Az előző adásban két lány számára véget ért egy álom, könnyes szemekkel hagyták el a TV2 stúdióját. A döntő előtti héten újabb nehéz feladatokkal kellett megbirkóznia a modellkereső műsorban versenyben maradt hat lánynak. A Meglepetések hetén térképpel kellett odatalálniuk három valódi castingra, félmeztelen férfi modellekkel kellett pózolniuk, majd zavaró körülmények közt kellett fehérneműben a kifutón végigvonulniuk. 

Adás végén elsőként Papp Gabit küldte el a zsűri, akiről az értékeléskor azt mondták, hogy bár mindig megcsinálja a feladatot, sokat hisztizik, ráadásul a hátán lévő tetoválások miatt nem alkalmas topmodellnek. A műsor az utolsó előtti adásban Jávori Lili számára is véget ért, így már csak négyen vannak versenyben.

Hawa, Niki, Vivi, és Mészáros Lili között dől el, hogy ki lesz a műsor győztese.

Mit kap a győztes?

A versenybe szálló lányoknak szépségük mellett állóképességükre, szakmai elhivatottságukra, alázatos hozzáállásukra és alkalmazkodóképességükre is szükségük van, hogy meggyőzzék a Next Top Model Hungary négy tagú szakmai zsűrijét, azaz Axente Vanessát, Tomán Szabinát, Merő Pétert és Tombor Zoltánt, akik eldöntik, hogy ki az, aki esélyes a végső győzelemre. A tét hatalmas, hiszen a 10 millió forintos fődíj mellett többek között a Palvin Barbara karrierjét is menedzselő Icon Modell Management kétéves exkluzív modell szerződése vár a győztes modellre, ezenkívül még a Schwarzkopf Gliss márka magyarországi nagykövete lehet 2024-ben, és szerepelhet a Joy magazin címlapján is.

Jövő vasárnap kiderül, ki nyeri el a Next Top Model Hungary-t, ki lesz hazánk következő topmodellje. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről