Drámai részleteket mondott betegségéről Katalin hercegné

Vágólapra másolva!
Katalin walesi hercegné, Vilmos brit trónörökös felesége arról számolt be pénteken, hogy jól halad kemoterápiás kezelése, de még nincs túl a betegségen, és a gyógykezelés várhatóan néhány hónapig eltart.
Vágólapra másolva!

 "Jól halad a kezelésem, de még nem vagyok túl a betegségen" - mondta Katalin walesi hercegné. A Kensington-palota - a hercegi házaspár londoni hivatala - által közzétett személyes közleményében Katalin bejelentette azt is, hogy részt vesz szombaton apósa, III. Károly király hivatalos születésnapi ünnepségén, a Trooping the Colour színpompás ceremóniáján.

A 42 esztendős Katalin tavaly karácsony óta nem vett részt nyilvános programokon, és januárban hasüregi műtéten esett át. A hercegnő március végén közzétett személyes videóüzenetében elmondta, hogy megelőző jellegű kemoterápiás kezelésben részesül, mivel a műtétje utáni tesztek daganatos elváltozást mutattak ki.

A napokban már beszéltek az állapotáról

Ez az év nem kedvez a brit királyi család számára, ugyanis miután III. Károly király bejelentette, hogy daganattal küzd, nem sokkal később fiának felesége, Katalin hercegné is elismerte a rákbetegségét.

"Januárban komoly hasi műtéten estem át Londonban, és akkor még nem diagnosztizáltak rákkal. A műtét sikeres volt. A műtétet követő vizsgálatok azonban kimutatták a rákot.

Az orvoscsoportom ezért azt tanácsolta, hogy egy megelőző kemoterápiás kezelésnek vessem alá magam, és most ennek a kezelésnek a korai szakaszában vagyok.

Időbe telt, mire felépültem a nagy műtétből, ez is kellett ahhoz, hogy elkezdhessük a kezelést. Ami pedig hihetetlen nagy kihívás volt, hogy mindent a lehető legnormálisabb módon elmagyarázzunk Györgynek, Saroltának és Lajosnak, és megnyugtassuk őket, hogy rendbe fogok jönni" - vallotta be a hercegné.

Egy bennfentes nemrég azt nyilatkozta, hogy Katalin nagyon nehezen viseli a kemoterápiás kezeléseket, egyre rosszabbul van tőle. Családja mellette áll, azonban egyre kimerültebb, hányingerrel és hányással küzd, és egyéb, kellemetlen mellékhatások is megnehezítik a mindennapjait. Úgy tűnik, hogy azonban ez már a múlté, ugyanis szervezete már sokkal jobban reagál a terápiára, amit Katie Nicholl királyi szakértő is megerősített. 

"Jobban tűri ezt a megelőző kemoterápiát. 

Azt hiszem, az elején nehéz volt neki. 

Ezek erős gyógyszerek, amiket szed, de már jobban tűri, és jobban van"- nyilatkozta az Entertainment Tonightnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!