Mindjárt kiesnek a felsőből Palvin Barbara mellei - fotók

"Marcello Mio" Red Carpet - The 77th Annual Cannes Film Festival
Palvin Barbara a 77. cannes-i filmfesztiválon
Fotó: NurPhoto via AFP/Stefanos Kyriazis
Vágólapra másolva!
Újabb vadító képek készültek a világhírű magyar modellről, Palvin Barbaráról.
Vágólapra másolva!

Palvin Barbara az Instagramon mutatott magáról pár hangulatos divatfotót, amelyek frissen készültek róla a Roberto Cavalli új darabjaiban. A világhírű magyar modell kis bikinifelsőben, illetve melltartó nélkül, nyitott felsőben is látható, további képek mellett – nézze meg a lapozható bejegyzését!

Palvin Barbara új képei az Instagramról:

Palvin Barbara a közösségi oldala alapján legutóbb a Numéro magazin holland kiadásában pózolt (volt, hogy a melleit csak egy vékony szalag takarta), előtte pedig Budapesten is járt, egy szöuli és egy shanghaji modell mellett részt vett ugyanis a Longines kampányában, amelyhez a magyar fővárosban forgattak róla videós anyagot.

Cannes-ban is járt

Sok más világsztár mellett Palvin Barbara májusban a cannes-i filmfesztiválon is megjelent, akkori fotói alapján pedig egyenesen Cannes királynőjének nevezte az Instagramon egy hozzászóló – ami nem is csoda, hisz a világhírű magyar modell fantasztikusan néz ki a kivágott, a hasát láttató ruhában

Palvin Barbara egy másik, szolidabb szettben is megjelent a fesztiválon, hivatalos fotók készültek róla például a Donald Trump fiatalkorát bemutató film, a The Apprentice premierjén. A modell erre az alkalomra egy csipkés fekete darabot választott:

Palvin Barbara Cannes-ban
Fotó: Photo by LOIC VENANCE / AFP / Photo by LOIC VENANCE / AFP

Boldog házasságban él

Palvin Barbara korábban Arnold Schwarzenegger fiával, Patrick Schwarzeneggerrel is részt vett egy divatfotózáson, de egyébként boldog házasságban él Dylan Sprouse színésszel, akit ikertestvérével, Cole-lal együtt már gyerekként megismerhetett a közönség: ők játszották az ikerpárt a Zack és Cody életében és folytatásaiban. A pár egy ideje Los Angelesben él, ahová New Yorkból költöztek át – Palvin Barbarának azonban mindig fontosak maradtak a magyar gyökerei, az esküvőjükre is a ceglédberceli családi birtokon került sor.

A mai magyar sztárok közül egyébként Hosszú Katinka mellett Palvin Barbarát érte az a megtiszteltetés, hogy a viaszmása bekerült a Madame Tussauds budapesti gyűjteményébe – ha inkább erről olvasna, akkor ide kattintson!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!