Kiszel Tünde lánya családi körben töltötte a szilveszter éjjelt is, de a képek alapján úgy tűnik, hogy remekül szórakozott. Egy falatnyi flitteres, fekete miniruhát választott az estére, abban pózolt a kamerának, több képet is mutatott magáról és az esti buliról.
A táncosnő elmúlt éve meglepő változásokat hozott számára, ugyanis nemrég szakítottak Meggyes Dáviddal, de úgy tűnik, hogy egyáltalán nem bánkódik már emiatt. Egy igazán merész, átlátszó felsőben mutatta meg formás melleit a közösségi oldalán, ezzel kívánt boldog új évet a követőinek.
Zámbó Krisztián menyasszonyát tavaly a Farm VIP-ben ismerhették meg jobban a nézők, ahol kiderült róla sok eddig titkolt információ. Bár mindig nagyon nőies ruhákat választ, igazából egy igazán erős, sportos nő, aki nem riad vissza a nehéz feladatoktól sem. Szilveszter éjjelre egy sokat láttatni engedő miniruhát választott, mely nemcsak extrém rövid volt, hanem nagyon mélyen dekoltált is, így nem sokat takart Takács Zsuzska formás testéből.
A modell idén is kitett magáért, ugyanis egy egész fotósorozat készült róla, sok konfettivel. A látványt azonban nem a konfetti nyújtotta, hanem Zimány Linda őrületes dekoltázsa, mely nagyon látványos volt a szexi fekete ruhában, amit a fotózáson viselt.
A képek között lapozhat:
Palvin Barbarának nagyon szerencsés volt a tavalyi év, ugyanis végre hozzáment szerelméhez, Dylan Sprouse-hoz, akivel a legnagyobb titokban próbáltak összeházasodni Magyarországon, a modell szüleinek birtokán, de mégis kiszivárgott a lakodalom híre. A friss házaspár úgy döntött, hogy meghitt hangulatban, otthonukban töltik a szilveszter éjjelt, közben háziállataikra is tudnak vigyázni. Palvin Barbi így magához képest alulöltözötten várta az éjfélt, de jól láthatóan melltartót sem viselt a vékony felsője alatt.
A képek között lapozhat:
Még több szexi szilvieszteri ruháért lapozzon a következő oldalra, a cikk folytatódik!