Nemezisnek vagy Halálcsillagnak is nevezték azt a feltételezett égitestet, amely egyes elméletek szerint időnként gyilkos üstököszáport zúdít a Naprendszer belső részébe. A legújabb eredmények szerint kicsi a valószínűsége, hogy létezik ilyen törpecsillag, az ismétlődés inkább a véletlen műve lehet.

A hipotetikus objektum egy barna törpe, azaz félresikerült csillag lehetne, amely a bolygórendszer peremvidékén járná körbe csillagunkat. A modellek szerint elnyúlt pályáján időnként közelebb jut a Naphoz, ekkor áthalad az üstökösfelhők sűrű zónáján. Az ilyen alkalmakkor sok égitest mozgását megváltoztatja, és jó néhányat a beljebb keringő nagybolygók felé lódít, ahol azok becsapódásokat és a Földön ezzel járó kihalásokat okoznak az élővilágban.

Egyes modellek alapján a földtörténetben a kihalások közel periodikusak, és az eseményekre közel 26 millió évente került sor az elmúlt 250 millió évben. Az elmélet azonban nem tudott egzakt értékekkel számolni, a periódus nagysága, tehát két nagyobb kihalási esemény közötti szakasz hossza 13 és 50 millió év között ingadozott.

Coryn Bailer-Jones (Max Planck Institute for Astronomy, Heidelberg) és kollégáinak munkája alapján egyszerűen nem létezik a feltételezett periodicitás. A kutatók földi becsapódásos kráterek időbeli eloszlását elemezték, és a részletes matematikai vizsgálat alapján nem találtak semmilyen szabályosságot a nagy becsapódásoknál. Szerintük az elmélet hátterében az állhat, hogy az ember hajlamos szabályosságot felfedezni azokban a jelekben is, amelyekben valójában nincsen.

Ugyanakkor elemzésük alapján a Földet érő becsapódási ráta fokozatos növekedést mutatott az elmúlt 250 millió évben. Ez lehet látszólagos hatás, ugyanis az idősebb kráterek közül kevesebb maradt meg a Földön a különböző felszínátalakító folyamatok miatt. Erre utal, hogy a növekvő tendencia a 35 kilométernél nagyobb kátereknél nem mutatkozott, csak a kisebbeknél volt felismerhető. Persze az sem kizárt, hogy valódi a növekedés, egyes holdi elemzések ugyanis mintha hasonló tendenciát mutatnának kísérőnknél is - ám itt is elég bizonytalan az eredmény.

Forrás: Don Davis
Fantáziarajz a kréta és harmadidőszak határán történt, a dinoszauruszokat is eltüntető becsapódásról (Don Davis)

Az eredmények tehát arra utalnak, hogy ha esetleg van is egy eddig felfedezetlen, távoli és sötét törpecsillag kísérője a Napnak, az nem hoz létre periodikus becsapódásokat és kihalásokat a Földön. A becsapódásokban korábban felismerni vélt ismétlődés feltehetőleg egyszerű statisztikai jelenség, és az okozza, hogy bolygónk közel hasonló (de nem azonos) időközönként találkozik egy-egy nagyobb földközeli kisbolygóval, ami természetes, véletlen folyamat eredménye.