A sport, a testmozgás sokkal boldogabbá tehet, mint a pénz

testmozgás, sport, futás
A heti három-öt edzés biztosítja a szellemi frisességet
Vágólapra másolva!
A testmozgás egészségügyi és mentális előnyei jól ismertek. De hogyan változna az életünk, ha biztosak lehetnénk abban, hogy a szellemi egészségünk tényleg sokkal fontosabb, mint a gazdasági helyzetünk? A Yale és az Oxford Egyetem kutatói által készített tanulmány most ugyanis ezt bizonyította kétségeket kizáróan.
Vágólapra másolva!

A fűnyírás és a házimunka is testmozgásnak számít

A The Lancelet tudományos folyóiratban publikált tanulmányban a Yale és az Oxford Egyetemek kutatói adatokat gyűjtöttek több mint 1,2 millió amerikai lakos testmozgással kapcsolatos szokásairól és kedélyállapotáról, leggyakoribb hangulatáról.

– kérték meg a résztvevőket arra, hogy válaszoljanak erre kérdésre.

A testmozgás ugyanolyan hatásosnak bizonyult, mint a gyógyszerek Forrás: pexels.com

A kutatók érdeklődtek a kutatásba bevont személyektől a jövedelmükről és fizikai aktivitásukról.

A válaszadók összesen 75 -féle testmozgás közül választhattak, az udvari gyep fűnyírásától kezdve a gyerekek gondozásán és a házimunkán át a súlyemelésig, kerékpározásig és futásig.

Arra jutottak, hogy akik aktívabb életet éltek, azok egyértelműen több boldogságról és elégedettségről számoltak be. A rendszeres testmozgást végzők évente átlagosan csupán 18 napban érezték kevésbé jól magukat.

Figyelni kell az időkeretekre

A kutatók emellett megállapították azt is, hogy az aktív életmódot folytató emberek ugyanolyan jól érezhetik magukat, mint azok, akik nem sportolnak, de évente mintegy 25 000 dollárral (7 millió forinttal) többet keresnek.

A rendszeres testmozgás előnyei régóta ismertek Forrás: pexels.com

– mondta Adam Chekroud, a Yale Egyetem kutatója. – Persze ez nem jelenti azt, hogy minél többet mozgunk, annál boldogabbak leszünk, mert ahogy minden túlzásba vitt tevékenység, így a túl sok testmozgás is káros lehet mentális egészségre: a sport időtartama és a mentális terhelés közötti kapcsolat U alakú, így a fizikai aktivitás csak akkor járul hozzá a jobb mentális jóléthez, ha egy bizonyos időkereten belül esik.

A heti három-öt edzés biztosítja a szellemi frisességet Forrás: pexels.com

A tanulmány szerint a heti három-öt, egyenként 30-60 perces edzés az ideális. A kutatók rámutattak, hogy

a közösségi sportok, mint például a csapatsportok még inkább pozitív hatással vannak a mentális egészségre.

Hozzátették azt is, hogy bár technikailag sem a kerékpározás, sem az aerobik és a fitnesz nem számít csapatsportnak, ezek a tevékenységek mégis jelentős előnyt biztosítanak a szellemi jólétünkhöz.