Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Brémához közeli Oldenburgban született, jogász és bankigazgató apja városi tanácsos és liberális konzervatív elveket valló tartományi képviselő, anyja egy földbirtokos és parlamenti képviselő lánya volt. Jaspers egész életét szigorú óvintézkedések között élte, ugyanis veleszületett hörgőtágulata fokozottan érzékennyé tette a fertőzésekre.
Édesapjához hasonlóan ő is a jogi egyetemre iratkozott be, de a jogi pálya nem keltette fel érdeklődését, így 1902-ben tanulmányait félbehagyva orvostanhallgató lett Berlinben, Göttingenben, majd Heidelbergben.
Ebben az időszakban ismerte meg a szociológus Max Webert és egy előadássorozatnak köszönhetően Sigmund Freud pszichológiai tanait. Diplomáját 1913-ban Általános pszichopatológia című dolgozatával szerezte meg, majd pszichiáterként dolgozott a heidelbergi idegklinikán. 1916-ban a pszichológia, 1921-ben a filozófia professzorává nevezték ki a Heidelbergi Egyetemen, előadásait 1927-ben Vágó Márta, József Attila későbbi szerelme és múzsája is hallgatta.
Karl Jaspers negyvenévesen kora pszichiátriai kezelési módszerei ellen fordult és eldöntötte, hogy modernizálni fogja azokat. Elmélyedt a filozófiában, filozófusként 1919-ben a Világnézetek pszichológiája című könyvével lépett a közönség elé.
Ebben olyan, általa „határhelyzeteknek" nevezett állapotokat elemez, amelyekben az ember döntéseiben nem tud elméleti megfontolásaira, az észre hagyatkozni - szerinte ilyen helyzet a bűn, a szenvedés, a halál, a véletlen, vagy a küzdelem.
Ebből kiindulva, Friedrich Nietzsche és Sören Kierkegaard eszméihez kapcsolódva az emberi egzisztenciát tette filozófiája központi kérdésévé. Gondolkodására barátja, Martin Heidegger is hatással volt, őt Edmund Husserl tanítványaként a fenomenológia tanai foglalkoztatták.
Ennek az ismeretelméleti irányzatnak a központi tétele, hogy nincs objektum szubjektum nélkül, vagyis a megismerő alany döntően befolyásolja a világról szerezhető ismereteket.
Karl Jaspers háromkötetes nagy összefoglaló műve, a Filozófia 1932-ben jelent meg. Az első, Filozófiai világorientáció című kötet a tudományok és a filozófia kapcsolatát, a második Egzisztencia megvilágítás címmel az én és a világ viszonyát, a „határhelyzetekben" való cselekvés lehetőségeit, míg a harmadik, a Metafizika című a teremtőhöz való viszonyt tárgyalja. Jaspers külső „buroknak" tekinti mindazt, ami objektív, vagyis tanítása szerint a megismerés számára csak a dologi világ „burka" létezik, ebből következően minden igazságtalanság abból ered, hogy az „egyik igazságot" mindenki számára általános érvényűnek tekintjük.
Filozófiai művében, amely „Az igazságról" címet viseli, Jaspers gondolatait tágabb rendszerbe illeszti, az átfogóról szóló tan révén.
Az átfogót úgy határozta meg, mit az ami minden létezőt átfog anélkül, hogy őt egy másik átfogná; ez maga a lét. Az átfogónak, Jaspers, hét módját különböztette meg:
A nácik hatalomra kerülése után, 1933 júliusában tagja volt a Heidelbergi Egyetem oktatói azon csoportjának, amely új alkotmányt akart kidolgozni a tartományi egyetemek számára, Jaspers tíz tézisében azt javasolta, hogy a kinevezéseket ne belső egyetemi bizottságok, hanem állami képviselők végezzék. Ekkoriban sok vitája volt tanítványával, a később Amerikába emigrált Hannah Arendttel a német nacionalizmusról: Arendt értette Jaspers nemzeti elkötelezettségét, de szemére hányta, hogy nem ismeri föl a nemzetiszocializmus fenyegetését és naivan bízik polgártársai politikai érettségében.
Karl Jasperst, akinek felesége zsidó volt, még 1933 folyamán a németországi felsőoktatás „egységesítése" jegyében kizárták az egyetem irányításából, és ebben az évben szakított Heideggerrel, aki belépett a náci pártba.
1937-ben kényszernyugdíjazták, 1938-tól nem hivatalos, majd 1943-tól már hivatalos publikációs tilalom alatt állt. A Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ 1939-ben állást ajánlott neki, amit a nyelvi korlátok miatt visszautasított,
1941-ben a Bázeli Egyetem hívta meg előadni, de ezt sem fogadta el, mert felesége nem hagyhatta el az országot, a belső emigrációt választva dolgozott tovább.
Egy barátjától 1945 márciusában megtudta, hogy a nácik koncentrációs táborba akarják küldeni, ezután feleségével mindketten ciánkapszulát hordtak maguknál, de nem kellett használniuk, Heidelberg nem sokkal később felszabadult.
A háború után visszakapta állását, beválasztották az egyetem szenátusába. Megalapította a Változás című folyóiratot és elsősorban politikai cikkeket írt, amelyekben a német nemzet bűnösségét elemezte. 1948-ban ismét meghívták a bázeli egyetemre, ahol 1961-ig adott elő.
Újrafogalmazta történetfilozófiáját, amelyben már elsődleges a tények elfogulatlan megismerése, az emberek közötti viszonyok javítása, a történeti öneszmélés, a biblikus, illetve az antik örökség újbóli birtokba vétele és az egyéni felelősség felébresztése lett.
Karl Jaspers politikai kiállása, esztétikai relativizmusa, valamint filozófiai agnoszticizmusa is hatott a német irodalom és művészet fejlődésére, így tetten érhető a Gruppe 47 nevű művészeti csoportosulás első programjában. Elméleti vitába bocsátkozott vele írásaiban a magyar marxista filozófus, Lukács György, a világot és az ént transzcendens módon azonosító felfogása megjelenik Weöres Sándor költészetében is.
(MTVA Sajtóarchívum, Origó)
