Ferihegyen folytatódnak az egyeztetések

Vágólapra másolva!
A Budapest Airport (BA)  menedzsmentje és a szakszervezetek ma folytatják egyeztetésüket az idei béremelés mértékéről. A cég menedzsmentje 5,5 százalékot ajánl a munkavállalóknak, amit az érdekképviseletek elfogadhatatlannak neveztek, és ezzel szemben 9-10 százalék közötti béremelést tartanak indokoltnak.
Vágólapra másolva!

Az eddig eredménytelen egyeztetések miatt a szakszervezetek vasárnap délután fél öttől éjfélig sztrájkot tartottak Ferihegyen. A munkabeszüntetés a több mint 80 induló és érkező járat többségét érintette. Az átlagos késés egy-másfél óra volt, egy járatot törölni kellett.

A sztrájkot megelőzően a munkáltató még 6,2 százalékos béremelést javasolt, és jelezte, hogy sztrájk esetén ajánlatát lecsökkenti a korábbi 5,5 százalékra. A szakszervezetek azonban a 6,2 százalékot is alacsonynak tartották. A mai egyeztetésen azonban újra az 5,5 százalékos ajánlat fekszik az asztalon.