Indián persze minden alkalmat kihasznált, hogy jól megfogdossa a lányokat. Szerencsére a csajok némi vihogás és sikongatás után nem sokáig játszották a sértődöttet, kardozó, tapogatózó mozdulatokkal próbálták meg elhessegetni maguk körül a két ügynököt. Idővel azonban a tehetetlenségtől egyre idegesebbek lettek.
Ez annak is köszönhető volt, hogy egyáltalán nem olvasták el figyelmesen a Riportszobában talált levelet, s a foglyok közül egy - nem tudjuk ki - kitalálta, biztosan akad egy vagy két besúgó közöttük. Ezen rendesen felhúzták magukat. Először azt hitték, hogy Katka és Leo az, mert ők a többiektől külön, az udvaron tapogatóztak.
Ágica pont ezen agyalt hangosan a nappaliban, mikor a benzinkutas egy szófoszlányt elkapva beordított neki, hogy fejezze be a konspirálást, mert pofon vágja, és azonnal menjen ki hozzá. Ekkor Marcsika és Anett is bekapcsolódott az ordítozásba, amitől persze senki sem lett nyugodtabb. Később Leo bocsánatot kért. Ágicát persze "idegileg kiborította" az eset.