Kozma Péter: Lebegés és kiszakadás

Vágólapra másolva!
Január elsejéig látható a Fénybolygó című fényfestészeti kiállítás a Magyar Telekom Krisztina körúti székházánál. Kozma Péter, a fényfestő, raypainting-kitaláló és -megvalósító művészpáros, a Dorkandkozma "térprovokatőr" és -komponáló tagja járt a Vendégszobában. Olvasóink az elektronikus zenei és alternatív kulturális körökben, már-már mitikussá emelkedő frankhegyi fesztiválok szervezőjénél amellett, hogy a raypainting minden technikai, művészeti és filozófiai részletére rákérdeztek, kedvet kaptak, hogy kövessék a pályán a fényfestőket.
Vágólapra másolva!

Szoktatok rendezni művésztáborokat, ahol átadtok egy keveset a tudásotokból? (Firka_1)
- Egy projekten sok alkotóval, kivitelezővel és szervezővel működünk együtt. Ezalatt sokat kommunikálunk az alapkoncepció körül. Így persze sok tapasztalat cserélődik a résztvevők között, de oktatással, kurzusokkal még nem foglalkozunk.

Van igény a munkátokra? (Kitti)
- Mi képzőművészek vagyunk, és a raypainting a mi fényfestészeti projektnevünk. A művészeti szakma kihívásához szorosan hozzátartozik az igény és az érdeklődés megtalálása, illetve felépítése. A raypainting saját magának épített egy olyan megjelenési formát, ami függ a szponzorációktól. Meg kellett találni azt az egyensúlyt, amikor városi önkormányzatok, illetve a nagyvállalatok is kellőképpen reflektorfénybe kerülhetnek, de a raypainting-projekt is, mint kortárs művészeti installáció önállóan és függetlenül tudjon tisztán kulturális helyszín maradni.

Fotó: Pályi Zsófia

Munkáitok mennyire tükrözik az egyéni világotokat és mennyiben a megrendelő befolyásolja őket? (Wolf)
- A honlapunkon , a Raypainting.com-on látható referenciákból meg lehet találni erre a kérdésre a választ. Egy-két kivétellel minden projektünk szerepel a honlapon, mint referencia. Három-négy látható projektnél felismerhetőek alkalmazott művészeti elemek, ahol belekomponáltunk tematikai, illetve arculati elemeket a megbízó részére úgy, hogy ezek művészetileg elfogadhatóak maradjanak. Például, a tavalyi magyarországi Westel/T-Mobile névváltás alkalmával kivételesen erőteljesen használtuk a T-Mobile arculati elemeit, mivel egy zártkörű rendezvényről volt szó. De a többi megbízásnál teljes művészi szabadsággal alkottunk.

Honnan jött a franhegyi partyk ötlete? (Karl Boro)
- A frankhegyi fesztivált akkor kezdtem el szervezni, amikor megszűnt a Napnap fesztivál a pálvölgyi barlang katlanjában. Úgy éreztem és úgy is láttam nyugaton, 95-ben, hogy vannak elemek a városi életben, amelyek nem hiányozhatnak. Három évig örülhettünk a Napnap fesztiválnak, és egyszerűen kibírhatatlannak tartottam, hogy egy ilyen fontos kultúrelem megint eltűnjön. Mivel Frankhegyen a helyszíni adottságok is hasonlítottak, rendezvényszervezői tapasztalatok nélkül ugyan, de ugrottunk egy fejest a szervezésbe.

Forrás: [origo]

Meddig tart a Fénybolygó? (Koma)
- Január elsejéig, délután négy és éjfél között várunk szeretettel mindenkit. Művészeti koncepciónk tartalmazza, hogy kor- és egyéb határok nélkül, mindenki számára próbálunk egy kis kikapcsolódást, lebegést, kiszakadást biztosítani a városból a városban. Hiszünk abban, hogy a kortárs képzőművészetnek nagy szerepe van a városi életszínvonal kialakításában. Január elsejéig minden nap zajlanak a koncertek, a dj-fellépések és az egyéb performanszok átlátszó vetítőtornyunk aljában. Persze itt vendéglátást, internet-állomásokat, hotspotot is találunk. Mindenkinek ajánljuk tehát a Fénybolygót, akár meetingpointnak, buli előtti "warmup-helyszínnek". Szilveszter éjszakán pedig reggelig, bensőséges technoújévet ünneplünk dj Dork vezénylésével.