Gerendai Károly: Nő a Sziget színvonala

Vágólapra másolva!
Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője idejét nem sajnálva a legváltozatosabb kérdésekre válaszolt az előttünk álló egy hét együttléttel kapcsolatban. Kiderült, hogy mit lehet, és mit nem a Szigeten, de többek között arra is fény derült, hogy az Iggy and The Stooges helyett, miért az Anima Sound System lép fel főműsoridőben.
Vágólapra másolva!

Megvan már a végleges program? [Boccs]
- Igen, a részletes program már fellelhető a Pesti Est különszámában, vagy az interneten.

A Silent Disco nevű disco érdekes helynek ígérkezik! Valami közelebbit tudnál róla mondani? [><]
- Hollandiában láttuk egy fesztiválon, egy angol csapat csinálja, fejhallgatókban kétféle zene választható és különböző ritmusban, a különböző zenékre táncolnak fejhallgatóval a fejükön az emberek úgy, hogy a néző csak a csendet hallja és a táncolókat látja.

Lesz-e valami kiemelt rendezvény a melegek számára? [05kalta]
- Rendezvények nem külön a melegek számára vagy a hidegek számára vannak, hanem mindenkinek. A Magic Mirror helyszín és annak kitűnő programjai elsősorban a meleg kultúrára és annak alkotóira épülnek.

Napijeggyel miért nem lehet bevinni sátrat? [RSgenial]
- Mert aki egy napra jön, annak nem tudunk sátorhelyet biztosítani. Ha egymás után több napra szóló napijegyed van, sátrat hozhatsz be vele, de a helyet csak az ottalvós jegyeseknek tudjuk garantálni!

Miért nem hívjátok meg Madonnát? [mad4MADONNA]
- Két okból: egyrészt saját színpaddal és különleges technikával turnézik, amit egy fesztiválon nem lehet két koncert között átépíteni, másrészt sajnos a Sziget lehetőségeihez képest túl sokba is kerül.

Milyen költségeket kíván a Sziget fesztivál? [stef19]
- Az idei év kiadásai összesen 2,25 milliárd forintba kerülnek. Az előzetes számítások szerint.

Ha nekem nem ottalvós hetijegyem van, akkor minden éjjel ki kell mennem? És ha én reggelig akarok bulizni de aludni nem, akkor mi van? [jl picare]
- Nyugodtan benn bulizhatsz, csak az elkerített sátras területre nem mehetsz a hazamenős jegyeddel.

A sztárok szoktak panaszkodni az esetleges hiányos ellátásokért? [aninoka]
- A sztárok általában elégedettek a Szigettel, és szeretnek visszajönni. De volt már rá a kezdetekben példa, hogy valaki elégedetlen volt valamivel.

Tavaly borzalmas volt a vécék állapota! Idén is az lesz? [XANDI]
- Szerintem tavaly sem általánosan volt borzasztó a vécék állapota. De előfordul, hogy az esti órákban hamarabb megtelnek a biovécék, mint ahogy a takarító autó odaér. Mindenesetre idén több konténer vécé lesz és több takarító személyzet, illetve autó, úgyhogy remélem érezhető lesz a javulás.

Ha barátnőm szeretne a sátramban aludni, de csak napijegyet vett, akkor sem aludhat velem? Nem lehet ezt valakivel ott megbeszélni? [.Mjölnir.]
- Sátrazni nem csak az elkerített részen lehet majd, de ott is ellenőrzik a jegyeket. Ezért az ellenőröket kell majd megfűznötök :)

Melyik eddigi sztárral volt a legkellemetlenebb élményetek? Mi történt? [jl picare]
- A legkellemetlenebb az volt, amikor a Prodigy 1998-ban három nappal a koncert előtt lemondta a bulit, de hisztis sztárokból is volt már jónéhány.

Hány mentő- és orvosi állomás lesz a Szigeten? [jl picare]
- Sajnos fejből nem emlékszem, de úgy rémlik, hogy három mentőautó van állandóra a területen és három szállítókocsi. Az egészségügyi stáb pedig nagyjából négyszáz főből áll.

Kihez forduljak, ha eltűnik valamim? Gondolom rendőrhöz, de még is hol? Van erre kijelölt hely? [=-Richard20=-]
- Van ideiglenes rendőrőrs a Szigeten, idén a Honvéd Csónakházban, ezentúl az információnál érdeklődhetsz a talált tárgyak után.

A jegyárakat illetően várható majd valamikor csökkenés? [stef19]
- Sajnos egyhamar nem valószínű. De ha a szolgáltatások ára csökken, vagy kevesebbet költünk, akkor lehet ebben gondolkodni. Egyelőre a jegyárak még így is jelentősen elmaradnak az uniós átlagáraktól. Még egy eset lehetséges, ha valamiért jelentősen több támogatást kapunk.

Sziasztok, sajnos most mennem kell a Szigetre felmérni a tegnapi eső utáni károkat, remélem találkozunk kint, a fesztiválon!